Jessica Davies

Autonóm oktatás a zapatista közösségekben: iskolák a tudatlanság orvoslására

"Antonio azt álmodja, hogy a föld, amelyen dolgozik az övé. Azt álmodja, hogy verejtéke elhozza számára az igazságot; olyan iskolákról álmodik, amelyek gyógyítják a tudatlanságot, és orvosságok a halálos rémületre. Azt álmodja, hogy a házában világosság van, és terített asztal várja; azt álmodja, hogy a föld szabad és hogy a népe értelmesen kormányozza magát. Azt álmodja, hogy békében él magával és a világgal. Azt álmodja, hogy küzdenie kell, hogy megvalósítsa ezt az álmot…"

2010 júliusában egy európai szolidaritási brigád látogatta meg a zapatista közösségeket és a Caracoles-eket Chiapas-ban, és elmesélték a tapasztalataikat ottani helyzetről. A beszámolójukban nagy hangsúlyt kapott az autonóm oktatás, ami fontos eleme a zapatisták "autonómia-építésének és a kapitalizmussal szembeni ellenállásának". Az iskola csak egy része az oktatási folyamatnak, mely összhangban van a "a részesedés és munka a közösségben egy életen át" gondolattal. Ez a "földdel és annak természeti erőforrásaival való törődés ősi és alapvető elvén" alapul.
"Az élelmiszerfüggetlenség az agroökológiától, a vegyi anyagok elutasításától és az őshonos vetőmagok megőrzésétől függ. Mindent, amit elveszünk a földtől, vissza kell adnunk."
A zapatisták 1994-ben írtak egy levelet néhány guadalajarai diáknak, amelyben leírták egy őslakos gyermek életét Chiapasban: "A mi gyerekeinknek nincsenek iskoláik vagy gyógyszereik, nincsenek ruháik, ételük, még megfelelő tető sincs a fejük fölött, ami alatt a nyomorunkat tarthatnánk… A mi fiainknak és lányainknak csak munka, tudatlanság és halál jut… A mi gyerekeinknek nagyon fiatalon kell elkezdeniük dolgozni… a mi gyerekeink játéka a kapa, a bozótvágó kés és a balta; amikor még járni, játszani és szenvedni is alig tudnak, már mennek tűzifát gyűjteni, söprögetni és palántázni… Nem tudnak iskolába járni, hogy spanyolul tanuljanak, mert a munka megöli a nappalokat, a betegség pedig megöli az éjszakákat. Így élnek és halnak a gyerekeink 501 éve."
Az őslakos emberek szenvednek a megfelelő oktatás hiányától, főleg az olyan oktatásétól, ami az ő saját nyelvükön, hagyományaikon, szokásainkon, történelmükön és hiedelmeiken alapul.
"A rossz kormányzati iskolákban nem tanítják az emberek nyelvét és kultúráját. A rossz kormányzat tanárokat küld az állami iskolákba két vagy három napra, és ez után ezek a tanárok úgy távoznak, hogy nem törődnek azzal, hogy a gyerekek oktatás nélkül maradnak ott. Egyenruhába is öltöztetik őket."
"A rossz kormányzat nem adott nekünk iskolákat, mi megépítettük azokat magunk."
Úgyhogy az autonóm közösségek létrehozták a saját iskoláikat, ahol "a gyerekek a saját nyelvüket tanulják és tudatosul bennük a saját kultúrájuk." Hagyományos öltözéket viselhetnek. A saját nyelvükön tanítják őket, és a hódítóik változata helyett a saját történelmüket ismerik meg. Megtanulják, hogy "ne szennyezzék a környezetüket és törődjenek az erdőkkel, mert azok nélkül nincs élet. Az idős emberek történetei kulcsfontosságú szerepet játszanak az oktatásban." Bármilyen életkorú személyek járhatnak ezekbe az iskolákba, és jelentkezhetnek oda a nem zapatista közösségek gyerekei is.
A tanárokat "oktatás elősegítőnek" (a továbbiakban csak elősegítők - a szerk.) hívják, mert mindannyian együtt dolgoznak és tanítják egymást, abban a hitben, hogy mindegyiküknek van valamije, amivel hozzá tud járulni minden tantárgy megértéséhez és tanításához - úgyhogy az elősegítők a diákokkal együtt tanulnak. Az elősegítők nem kapnak fizetést. A közösség választja ki, szállásolja el és élelmezi őket: ez a kinevezés megtiszteltetés. Ezt úgy tekintik, mint "cargót", ami egy ősi maja elképzelésen alapul, miszerint egyes embereket azért választanak ki, hogy fizetség nélküli szolgáltatásokkal tegyenek a közösség jólétéért. Az elősegítő cargója különleges kérés; a közösségek nagyon szegények és öntudatosabbá tételük nagyon nehéz munka.
Tapasztalt elősegítők újabb elősegítőket képeznek, és így a rendszer növekszik.
"Ellenállóként sokféle hiányossággal küzdünk az iskolai felszerelések terén, de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy megszervezzük a saját oktatási rendszerünket."

A brigád mind az öt körzetet, más néven "Caracole"-t meglátogatta, és azt tapasztalták, hogy mind az öt körzetnek megvan a maga helyi különbözősége, miközben ugyanazokon az elveken alapulnak.
Caracol I.: La Realidad
Az elősegítők elmagyarázták a brigádnak, hogy itt az oktatásnak négy szintje van, és mindegyik szint addig tart, amíg arra az illetőnek szüksége van. Az iskolát megelőző szintet úgy hívják, hogy "Ébredj Fel", és négy-öt éves korban kezdődik dalokkal, játékokkal és társas tevékenységekkel. A második szint neve az, hogy "Új Hajnal", a harmadik az "Új Teremtés" és a negyedik pedig az "Út a Jövőbe" elnevezést viseli.
A második szinttől kezdve a diákok olyan tantárgyakat tanulnak, mint olvasás, írás, matematika, élet és környezet, nyelvek, és történelem. Tanítás egy héten három nap van reggel héttől délután egy óráig, egy reggeli-szünettel.
A tanítást az emberek szükségletei szerint szervezik, úgyhogy néha szünet van a kávéaratás idején. Minden óra nyitva áll a nem zapatista családok gyerekei előtt is.
Az oktatás elősegítők kétszintű képzést kapnak hat éven keresztül. Az ötödik évben megtanulják, hogy hogyan tanítsanak felnőtteket írni és olvasni. "Az elősegítők nem pénzért, hanem felelősségérzetből dolgoznak."
"Sok időt töltünk az oktatás kérdésének megvitatásával és elemzésével. Az oktatás alapfeltétele az autonómiaépítésnek és felkészít a küzdelemre.
"Könnyű az olyan embert becsapni, aki nem tud olvasni" - úgyhogy az órák kötelezőek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, mindannyian együtt tanulnak.
Caracol II.: Oventik
Oventikben az oktatásnak két szintje van: elemi szint, ami körülbelül hat évig tart, és középszint, ami még három év. A középiskola 2000-ben nyílt meg. A középiskola elvégzése után a diák készen áll, hogy elősegítő legyen, emiatt van az, hogy 2003 óta minden önkormányzat rendelkezik elemi iskolával.
Az elősegítők hangsúlyozták a látogatóiknak, hogy olyan oktatási modellre van szükség, ami alkalmazkodik a közösségek tagjai szükségleteivel. Az állami iskolák arra kényszerítik a gyerekeket, hogy spanyolul beszéljenek, még akkor is, ha nem is ismerik a nyelvet. Az eredmény az oktatás kudarca az őslakos közösségekben és az anyanyelvek elszegényedése.
Az autonóm iskolákban a gyerekek az anyanyelvükön beszélnek (ami ebben a körzetben főleg a tzotzil), de spanyolul is tanulnak azért, hogy kommunikálni tudjanak olyan közösségek tagjaival is, akik más nyelveken beszélnek. Abban hisznek, hogy az autonóm iskoláknak feladata az őslakos nyelvek megőrzése mind beszélt, mind pedig írott formában.

Az elősegítők nyomatékosították a brigádnak a politikai, gazdasági és kulturális tudatosság fejlődésének elsődleges fontosságát, amit az elemző, kritikai és kreatív képességek fejlesztésén keresztül lehet elérni. A saját történelmük tanulmányozása rendkívül fontos: az eredetük, hagyományos kultúrájuk, életmódjuk és hiedelmeik ismerete, valamint a gyarmatosítás és az ellenállás története, az a történelem, amiről a hivatalos iskolákban nincsen szó. Az autonóm iskolák tanítanak olyan társadalom- és természettudományokat is, amelyek közösség mindennapi valóságában gyökereznek, például a földeken való munkát, és a megtermelt élelmiszerek elkészítésének módját.
Oventikben a hét öt napján van tanítás. Az évközi tanítási szünetet úgy hívják, hogy "tevékenységváltás", mert ilyenkor a gyerekeknek segíteniük kell a házi- vagy a közösségi munkában. Az elemi oktatás kötelező a kisgyermekeknek és a tinédzsereknek, de közép-szintű oktatás jelenleg nincsen helyben. Minden középiskolai diák tizenöt nap után hazatér és annyi élelemmel tér vissza, amennyi elegendő számára a következő két hétben. Az órák reggel nyolctól délután háromig tartanak, esténként pedig a diákok sportolnak, művészeti vagy alkotó tevékenységet folytatnak vagy olvasnak. Az elvtársak remélik, hogy a jövőben ki tudják terjeszteni a középszintű oktatást mindenkire és kibővítik a rendszert egy harmadik szinttel. Írás-olvasás órákat is szeretnének adni minden felnőttnek.
Caracol III.: La Garrucha
La Garrucha Oktatási Bizottsága elmondta a brigád tagjainak, hogy az ő oktatási rendszerük a lázadó közösségek szükségleteiből és követeléseiből fakad, és alternatív oktatási modellt nyújt az ellenállóknak. Ilyen értelemben az oktatás, mint a közösség mindennapi életének része, a mindennapi küzdelemhez kapcsolódik. Mind a négy másik önkormányzathoz hasonlóan a fő cél az együtt tanulás, tanulás mindenkitől.
Az oktatást ebben a körzetben 2008 óta úgy hívják, hogy "A Nap Kicsi Magjai", és három szintre tagolódik, de csak két szint van a közösségek minden iskolájában. Az első szinten a gyerekek írni, olvasni és rajzolni tanulnak. A második szint teljesíti a zapatista elvárásokat, és a harmadik szinten pedig szövegalkotást, beszámoló-, közlemény- és elítélőnyilatkozat-készítést, kormányzó stratégiát, autonómiaépítést tanítanak, és egy speciális tárgyat, aminek a neve az, hogy "miért harcolunk".
Minden szint négy fő területre oszlik, amelyek a következők: történelem, nyelvek, élet és környezet, és matematika keretén belül a gyerekek tanulnak az őslakos embereket érő támadásokról és a kizsákmányolásról.
A nyelvtanulás az anyanyelvvel kezdődik; ebben a körzetben négy őslakos nyelvet beszélnek - a tzeltalt (ezt beszélik a legtöbben), a tzotzilt, a cholt és a tojolabalt. A szövegalkotást mindezeken a nyelveken tanulnak, és persze spanyolul is. A tanulmányok, ezenkívül, magukban foglalják a jogot, az autonómiát, a természeti erőforrások védelmét, a beszámolóírást és a fordítást.
Hétfőtől csütörtökig van iskola reggel nyolc óra harminc perctől délután kettőig, egy szünettel, ami tizenegy órától tizenkettőig tart. Nincsenek vizsgák vagy osztályzatok, és a gyerekek vagy felnőttek bármilyen életkorban bekapcsolódhatnak az oktatásba. Tilos megütni, büntetni a diákokat vagy tiszteletlenül bánni a gyerekekkel. "Az oktatás jog és kötelesség." Ha a szülők elmulasztják iskolába küldeni a gyerekeiket erről számot kell adniuk a hatóságok előtt. "A gyerekek azért járnak iskolába, hogy szolgálják a közösségüket, hogy ne menjenek el és dolgozzanak a kapitalistáknak." Remélik, hogy hamarosan be tudják vezetni az oktatás harmadik szintjét az egész körzetben.

Az elősegítőknek kétszintű felkészítésük van és két képzési központjuk - az egyik a La Garrucha Caracolban, a másik pedig a "Manuel Elvtárs Központ" La Culebrában, a Ricardo Flores Magon autonóm önkormányzatban. A két szint elvégzése után az elősegítők ki tudnak képezni új elősegítőket. Négy egyhónapos képzési időszak követi egymást minden évben minkét központban, és az elősegítőknek két évig kell tanulniuk. Kölcsönös kollektív munkát végeznek, megosztják egymással az ismereteiket. Mindannyian egyenlők, mindannyian ugyanazokat a dolgokat tanulják. "Hiszünk abban, hogy mindent mindenkiért csinálunk. Együtt kell csinálnunk."
Caracol IV.: Morelia
"Az oktatás", tudhatták meg a brigád tagjai "idős korig kötelező", mivel ez elengedhetetlen az autonómiaépítéséhez. Az oktatás három-négy éves korban kezdődik és felnőttek számára is elérhető. Három kötelező szint van az elemi oktatás során, és további három középszinten. Minden szint addig tart, ameddig arra a diáknak szüksége van. Minden gyereknek legalább két elemi szintet teljesítenie kell. A középiskola elvégzése után a diákok oktatás elősegítőkké válhatnak.
Az iskolák a közösségi tanácsokon keresztül működnek, ahol az emberek kiválasztják a saját elősegítőjüket, aki különleges műhelyképzést kap. A közösség együtt dolgozik, hogy biztosítsák az elősegítőik olyan szükségleteit, mint például a babot és kukoricát. Bizonyos közösségek megművelik az elősegítőjük földjét is.
A tanítás hétfőtől csütörtökig tart. Minden körzetnek van saját középiskolája, kollégiummal az olyan diákok számára, akiknek gyakran nagy sokat kell utazniuk az iskoláig. Kéthetente a diákok visszatérnek a közösségeikbe két hétre.
A tanítás a diákok anyanyelvén folyik, de egy későbbi szinten spanyolul is tanulhatnak. Része a tananyagnak az írás és olvasás, a matematika, a természeti történelem, a földrajz, a politikai tanulmányok, a hagyományos történelem és kultúra, a művészetek és a zene. A középiskoláknak vannak kertjeik, ahol zöldségeket és növényeket termesztenek. Az oktatási rendszer 1999 óta működik.
Caracol V.: Roberto Barrios
"A rossz kormány iskoláiban nem jó az oktatás, és bizonyos területeken egyáltalán nincsenek iskolák. Ezért, 1999-ben minden közösség kiválasztotta a saját oktatás elősegítőit… Az elősegítő a közösségből jön és a közösség tagjai döntik el, hogy mit tanítson. "Most minden közösségnek van saját elősegítője, akik minden hat hónapban mindannyian összegyűlnek, hogy megosszák egymással az elképzeléseiket és megvitassák a dolgok menetét.
Az oktatásnak két szintje van. Az elsőt úgy hívják, hogy "A Nap Kicsi Magjai", a másodiknak a neve pedig az, hogy CCETAZ (Zapatista Kulturális Központ az Autonóm Oktatásért és Technológiáért).
Az iskola négy-öt éves korban kezdődik, a kisdiákok három szinten tanulnak. Hat év elemi oktatás után, tovább tanulhatnak, ha akarnak, a második szinten. Nincsenek összehasonlítgatások, tesztek, pontszámok és nincsen bukás. Az oktatás mindenki számára nyitott.
A CCETAZ még csak egy éve nyitott meg, úgyhogy a szintek még nincsenek meghatározva, de hat időszak lesz, amiből eddig csak kettő van készen.
A tanítás tzeltal, chol és zoque nyelveken zajlik. "Ha elveszítjük a nyelveinket, akkor el fogjuk veszíteni a kultúránkat, hiedelmeinket és szokásainkat. A kézműveseink ugyanazt tanulják, mint amit a nagyszüleik tanultak." A fiatalok megtanulják, hogy legyenek kritikusak az életmódjukkal és a közösségeik problémáival szemben. Éppúgy tanulnak matematikát és történelmet, mint földművelést vagy aratást. Az iskoláknak van egy kis földjük, ahol kukoricát és babot termesztenek, amit ők is fogyasztanak el. Nem használnak vegyszereket vagy genetikailag módosított vetőmagokat, "mert ezek egy olyan rendszer eszközei, ami fenyegeti a campesinókat."
A Mindenki Számára Nyitott Oktatás Kudarcok Nélkül: "Úgy tanulunk, mint ahogy járunk, kéz a kézben az oktatásunkkal."
A brigád beszámolója megdöbbentő vívmányra világít rá. Mindezeket a dolgokat olyan emberek érték el, akik mély szegénységben éltek, sokan közülük állandó támadásoknak és zaklatásnak voltak kitéve, nem tudták, hogy mikor gyújtják fel a házaikat és a terményeiket, és sokan nem tudtak írni és olvasni vagy beszélni spanyolul mikor a lázadás 1994-ben kitört. Jól tudják, hogy még hosszú út áll előttük; ki akarják terjeszteni mindenhova az oktatást, szükség van több oktatási segédanyagra, felszerelésre és tartalékokra. Sok közösségben például csak egy elősegítő van, úgyhogy a nagyobb gyerekek tanítják a kisebbeket. Nincsenek források új iskolák építéséhez, de az álmuk, hogy egy napon létrejöhessen egy zapatista egyetem.
Iskolaépítésben a közösségeket mindenhol támogatja a helyi és a nemzetközi civil társadalom. Csoportok járulnak hozzá számos országból, köztük Spanyolországból, Olaszországból, Japánból és az Egyesült Államokból.
A rendszer ereje a közösségben rejlik, az élet és a munka közös módjában. Az iskolába gyerekek kukoricát, babot és tűzifát visznek. Tudják, hogy ha állami iskolába járnak, akkor el fogják veszíteni az identitásukat, kultúrájukat, nyelvüket és a hagyományaikat. Az állami iskolákban egyénként oktatják őket azért, hogy elveszítsék az élet alapját adó közösségi érzéküket. "Az állami iskolák tanárai nem tanítják azt, amit a mi gyerekeink tanulni akarnak." "Mi azt szeretnénk, ha a gyerekeink szabadságról, méltóságról tanulnának, és minden emberi lény értékéről, férfiakéról és nőkéről egyaránt. Ez az igazi alulról jövő oktatás.
Oktatás a világnak
Az oventiki Zapatista Felkelő Autonóm Középiskolába (ESRAZ) és a Zapatista Felkelő Autonóm Spanyol és Maja Nyelvi Központba (CELMRAZ) a világ minden tájáról érkeznek diákok, hogy spanyolul és tzotzil nyelven tanuljanak "az ellenálló őslakos emberek valósága közepette." Minden befizetett tandíj a középiskola támogatására fordítódik.
A projekt bemutatására szolgáló nyilatkozat a következőt mondja: "Hogy tanítsunk, tanulnunk kell, azt is mondhatnánk, hogy 'tanulva tanítani'. Tudjuk, hogy hogyan tanítsuk azokat, akik minket tanítanak és ezért nyitott az iskolánk az egész világ előtt, és ezért mondjuk, hogy 'mindenkiért mindent, semmit magunkért'."
"Ezt jelenti a mi népünk, a mi kultúránk számára az autonómia, és így tudunk újjáteremteni olyan nyelveket, amik soha nem léteztek azok számára, akik uralnak minket."