Anselm Jappe híres Guy Debord-könyvében (1) mutatja ki igen meggyőzően, hogy „Debord elméletének a megértéséhez elsősorban arra van szükség, hogy őt marxista szerzőként kezeljük”. Bizony, Henri Lefebvre, Joseph Gabel, vagy a Socialisme ou Barbarie folyóirat hatásán túl, A spektákulum társadalmának második fejezetétől egyértelművé válik, hogy Debord elsősorban Karl Marx elméletére támaszkodik legfontosabb tézisei felvázolásánál, a marxista hagyományból pedig mindenekelőtt Lukács Györgynek volt döntő hatása elméletére. Jappe számára magától értetődő, hogy a spektákulum elméletét az árutermelés, az értékelmélet és az áru fetisizmusának vizsgálatához kell visszavezetni, hiszen maga Debord is ezekre támaszkodott mikor kifejtette a spektákulum jelenségét érintő kritikáját. Debord elméletét elsősorban Marx fényében vizsgálva, Jappe azt is beláttatja velünk, hogy a spektákulum jelenségét nem lehet egyszerűen a képalkotás, a „látvány” magában való logikájával leírni, mint azt Debord számos interpretátora teszi, mert ezzel elfeledkeznénk a spektákulum kritikai koncepciójának alaptételéről miszerint „a spektákulum nem képek együttese, hanem az egyes emberek között létrejött olyan társadalmi viszony, amelyet képek közvetítenek” (A spektákulum társadalmának ez a 4. tézise). Debord tehát a spektákulumot nem transzhisztorikus módon vázolja fel nekünk, hanem mint napjaink társadalmának egyik központi jellemzőjét. Ez az elmélet így nem a „képekről, a dolgok látványáról szóló filozófia” hagyományába illeszkedik, magánál Debord-nál, mint ezt egyébként filmművészeti életműve is bizonyítja, szó sincs a képek gyűlöletéről.

Emígyen A spektákulum társadalmának első tézise, mely A tőke első mondatának parafrázisa, amelyben a termelési mód említődik, mely „mint óriási spektákulumgyűjtemény jelenik meg”, már Marx számára is az emberi életnek és környezetének számszerűsíthető kritériumokra való leredukálást jelentette. Ez még elviselhetetlenebbé válik egy olyan társadalomban, amely már nem is képes a minőséget másképp meghatározni, mint absztrakt módon, azaz képek formájában. Anselm Jappe megmutatván, hogy Debord elsősorban Lukács Marx-interpretációjára támaszkodott, amikor az árut úgy írta le, mint az „össztársadalmi lét egyetemes kategóriáját”(2). Jappe joggal írja tehát, hogy „a probléma nem elsősorban abban áll, hogy a kép hűtlen ahhoz, amit ábrázolni hivatott, hanem magának a valóságnak az állapotában, melyet a képnek ábrázolnia kellene.” Az első esetben csupán „az áru fetisizmusának igen felszínes koncepciójáról lenne szó, amely a valóság hamis reprezentációjáról beszél”(3). Ahogy Jappe mindehhez hozzáteszi: „Debord nem magát a képet illeti kritikával, hanem a kép-formát, mint az érték-forma legújabb változatát” (4), amely „maga is a csereértéknek a használati érték felett a gazdaság területén alkotott győzelmének az eredője” (5), amely magának a politikai gazdaságtan a szervező ereje is. Például Claude Lefort tévesen tulajdonítja Debord-nak azt a gondolatot, hogy „a fantazmagóriák termelése irányítaná az áruk termelését”, ennek Debord éppen az ellenkezőjét vallotta, amely A spektákulum társadalmának egyik gyakran explicit formában is elhangzó evidenciája; elsősorban a második fejezetére gondolhatunk a műnek, ahol a spektákulum, „mint az árutermelés folyamatának egyik pillanata jelenik meg” (6). A dolgok ilyeténvaló megfordulása, amely mélyen jellemző az árutermelő társadalomra, ahol a konkrét munka az absztrakt munka attribútumává válik, a használati érték a csereértékévé, amit Marx a Tőke első fejezetében vizsgált meg, ott is elsősorban „Az áru fétisjellege karaktere és ennek titka”  címet viselő negyedik fejezetben, amelyet egyébként Debord is felhasznál, hogy leírja „ennek az absztrakciónak a legmesszebb menő fejlődését” (7), ami nem más mint maga a spektákulum, amelyről Debord még azt is leszögezi, hogy annak konkrét létmódja éppen az absztrakció (8). Debord spektákulumról szóló elmélete ennek értelmében úgy is interpretálható, mint az érték-forma (vagy az áru-forma)  „valóságos absztrakciója” (9) legújabb szakaszának a leírása (10). Ebben a szakaszban a társadalom egészét a spektákulum törvényei irányítják, nem csak a termelést, hanem a „szabad időt” is, a hamis társadalmi kohézió tévútja révén, amelyet maga a spektákulum testesít meg, ami egyszerre teszi láthatóvá az emberek közti elidegenedett társadalmi kapcsolatokat (már Marx számára is, „a tőke emberek közti társadalmi viszony, mely dolgokban ölt testet”) és testesíti meg hatalmának azon eredményeit, melyeknek létrejöttéhez maguk az emberek is (többnyire erről tudomást nem vevő aktivitásuk révén) is hozzájárultak (11), olyannyira, hogy „a spektákulum a tőke a felhalmozódás olyan fokán, hogy képpé válik.” (12). Ez a rejtett ideológia, mely révén a burzsoázia termelési módja irracionális eredményeit koherensként, racionálisként és vitathatatlanként állítja az atomizált tömegek elé, ahol már a termelők közti minden közvetlen kommunikáció megsemmisült a közösségiekkel egyetemben, ez a „részekre szakadt társadalom totális diktatúrája”, amely már láthatatlanná teszi az „össztársadalmat és annak változásait” (13), olyannyira befolyása alatt tartva a valódi társadalmi aktivitást, hogy „ahol a létező világ puszta képekké változik, ott a puszta képekből valódi tények lesznek” (14), maga az ideológia materializálódik. Ludwig Feuerbach A kereszténység lényege című munkájára explicite hivatkozván Debord úgy határozza meg a spektákulumot, mint egyfajta civilizációs visszaesést, a társadalomból a mítoszba, egy új vallást (abban az értelemben, hogy ez az ember a transzcendenciába való képzeletbeli vetítése, melyről nem ismeri fel, hogy az nem más, mint a saját, önmagától elválasztott hatalmának a megtestesülése), ahol az ember, noha a természettel szemben tudatos lény („ez volt a burzsoázia nagy találmánya”) (15), de már nem tudatos a saját termelésével szemben, amelyik úgy áll vele szemközt, mint valamiféle sorscsapás (16). Ebben az értelemben Debord a hetvenes évek elején például a környezetszennyezésben illetően „semmi igazában új dolgot” nem lát, ez nem több, mint „egy régi folyamat kierőszakolt végjátéka”, „egy olyan társadalom tünete, amely nem lépett még túl az osztályantagonizmusokon és amely így mindig újabb ellentéteket hoz világra, amelyeket az árutermelés pusztán kvantitatív logikája hív életre”, ahol „tudatosan hozzák létre a különböző termékek és spektakuláris képük elhasználódását, hogy fenntartsák a fogyasztás szezonális jellegét, amely legitimálja a termelésben zajló erőfeszítések állandóságát és a nélkülözés közelségét”. Ez a jelenség idővel „felhalmozódó valósággá” változik át, végül is ez tér vissza a környezetszennyezést képében (17): „Egy társadalom amely egyszerre egyre betegebb és egyre hatalmasabb, mindenütt újrateremti a világot, mint környezetet; és a betegsége díszletét, mint egy beteg bolygót. Egy társadalom, amely egyelőre nem vált homogénné, amelyet még nem önmaga irányít, hanem egyre inkább önmagának egy része, amely felülemelkedik rajta, magát rajta kívül állóként határozza meg, a természet leigázására egy olyan folyamatot indított meg, melyet már ő sem tud kordában tartani. A kapitalizmus ezzel végre bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy saját mozgása révén nem tudja többé fejleszteni a termelőerőket, nem kvantitatívan, mint ezt sokan érteni vélték, hanem kvalitatívan” (18).
Egy „valóban a feje tetejére állt világban”, ahol „az igaz csak a hazugság egy mozzanata”, Debord Günther Anders bizonyos gondolatait is aktualizálja, aki „Az ember elavultsága” (1956) című munkájában szögezi le, hogy a „az ideológiák története véget ért” (19): az egész kevésbé igaz, mint a részek összességének igazsága, hogy Hegel híres mondását kifordítsuk: „ahol minden hazugság, ott egyedül a minden hazugság”. „Azok feladata, akik a világról alkotott képeket szállítják számunkra, abban áll, hogy eltereljék a figyelmünket az egészet illető hazugságról, bizonyos részigazságok révén.” (20) „A mai világunk posztideologikus: nincs többé szüksége ideológiákra. Ez azt is jelenti, hogy felesleges a világról alkotott képünket befolyásolni, olyan víziókat megalkotni, mely nem felel meg a világ állapotának, vagy éppen ideológiákkal bajlódni: maga a világnak a folyása egy megrendezett spektákulum. Felesleges hazudni, ha maga a hazugság vált igazzá.”(21)
Mindazonáltal mind Anselm Jappe, mind francia nyelven Gérard Briche, vagy szélesebb értelemben az értékkritikai teoretikusok, úgy ítélik meg, hogy Debord nem volt elég konzekvens kritikájában. Ezen szerzők azt is a szemére vetik, hogy még a hagyományos marxizmus keretei között maradt, amikor nem fogalmazott elég világosan a munkásosztály kérdésében (főleg a munkástanácsoknak a dicshimnuszát említhetjük ez ügyben), vagy magának a spektákulum-koncepciónak a realitással való kapcsolata kétértelműségében, amely lehetőséget adott a fetisizmus idealista olvasatának (jóllehet a spektákulum koncepciója nem hagy kételyt az iránt, hogy nem egy mentális manipulációról van szó, mert ez a koncepció nem a modern kommunikáció-, vagy a politikai reklámok egy teóriája). Az első kritikát illetően, ahogy Briche Jappe nyomán aláhúzza, éppen az ellenkezője igaz, mint ahogy Debord vélte: az áru logikájának vizsgálata végül is ahhoz az eredményhez vezet, hogy mind a burzsoák, mind a proletárok az értékesülés folyamatának ágensei csupán. És éppen itt mutathatunk rá az árunak és a spektákulumnak a szituacionista kritikájának kétértelműségére. Kétértelműségére, melyben a Szituacionista Internacionálé osztozik egyébiránt a hagyományos marxizmussal, ideértve utóbbi eretnek áramlatait is.” (22) A Debord által már 1953-ban a Szajna-part egy falára festett „Sose dolgozzatok!” szituacionista jelszó valójában csak egy romantikus gondolat volt (így például a Szituacionista Internacionálé számos szövege mindezek mellett egyszerre ünnepelte a technológiai automatizálás felszabadító tendenciáit), mely sohasem használta fel valójában az absztrakt munka radikális kritikájának erejét, amely egyébként nagyon is benne rejlett az elméletben. Az értékkritikai iskola szemében Debord elméletének korlátairól érdemes az említett Jappe-könyv utolsó, „A teória múltja és jelene” című fejezetét elolvasni. Debord „munka-ellenességét” leginkább talán Isidore Isou, a letterizmus alapítója, Le Soulèvement de la Jeunesse [A fiatalság felkelése] (1949) munkája befolyásolta. Anselm Jappe egy korábbi könyvében, a L’Avant-garde inacceptable, Réflexions sur Guy Debord [A tűrhetetlen avantgárd, Töprengések Guy Debord-ról] című munkájában hosszan ír arról, ahogy Debord gondolatát kisajátították és kiforgatták eredeti jelentéséből elsősorban a „spektákulum” kategóriájának vulgarizálása révén: a spektákulum koncepciójából mindössze a „politika bulvárosodását” vagy éppen a „reklámok hatalmát” akarván megérteni. Mindenestre relatív ismertsége ellenére Debord gondolatait továbbra is jórészt értetlenség övezi, mindez azonban a legkevésbé sem csökkenti szubverzív tartalmukat.

Jegyzetek :


[1] Anselm Jappe: Guy Debord, Marseilles: Via Valeriano, 1995
[2] Lukács György: Történelem és osztálytudat, Budapest: Magvető, 1971, 323.
[3] Anselm Jappe: Guy Debord, Marseilles : Via Valeriano, 1995,  197.
[4] Anselm Jappe: Guy Debord, Marseilles : Via Valeriano, 1995, 197.
[5] Internationale situationniste, n°10, mars 1966, 59.
[6] Internationale situationniste, n°12, septembre 1969, 48.
[7]  Anselm Jappe: Guy Debord, Marseilles: Via Valeriano, 1995, 31.
[8] Guy Debord: A spektákulum társadalma, Budapest : Bakassi Kiadó-BAE Tartóshullám, 2006,  29. tézis.
[9] Anselm Jappe idézi egy másik könyvében, Les Aventures de la marchandise [Az áru kalandjai] (Paris : Editions Denoël, 2003, p. 219), a német gondolkodót, Hans-Jürgen Krahl-t, Theodor W. Adorno tanítványát, aki Konstitution und Klassenkampf című művében elemzi, hogy az absztrakció folyamata révén, amely a valóság teljességét maga alá gyűri, hogyan válik a kapitalizmus reális metafizikává: "Hegelnél az emberek a tudat marionettbábui, amely magasabb rendű, mint ők maguk. Marxnál azonban a tudat az élő emberek prédikátuma és tulajdona. [...] Egy metafizikai tudat létezése, amely az emberek fölött áll, látszat, de valóságos látszat: a tőke. A tőke a szellem létező fenomenológiája, a valóságos metafizika. Látszat, mert nincs valóságos dolgokból álló struktúrája, de mégis uralkodik az emberek felett."
[10] Guy Debord: A spektákulum társadalma, Budapest: Balassi Kiadó-BAE Tartóshullám, 2006, 38. tézis
[11] Guy Debord: A spektákulum társadalma, Budapest: Balassi Kiadó-BAE Tartóshullám, 2006,  30. tézis
[12] Guy Debord: A spektákulum társadalma, Budapest: Balassi Kiadó-BAE Tartóshullám, 2006, 34. tézis
[13] Internationale situationniste, n°8, janvier 1963, 33.
[14] Guy Debord: A spektákulum társadalma, Budapest: Balassi Kiadó-BAE Tartóshullám, 2006, 18. tézis
[15] Internationale situationniste, n°8, janvier 1963, 4.
[16] Lukács eképpen írja le ezt az új helyzetet : "az emberek egyrészt egyre fokozottabb mértékében szétszakítják, levetik magukról és maguk mögött hagyják a csupán "természetadta", irracionális-tényszerű kötöttségeket, másrészt azonban, ugyanakkor, ebben a maguk által megteremtett, "maguk által létrehozott" valóságban egyfajta második természetet építenek fel maguk körül, melynek folyamata ugyanolyan kérlelhetetlen törvényszerűséggel lép fel velük szemben, ahogy korábban az irracionális természeti erők (pontosabban: az ebben a formában megjelenő társadalmi viszonyok). Saját társadalmi mozgásuk, mint Marx mondja, dolgok mozgásának formájában jelenik meg számukra, amelynek ellenőrzése alatt állnak, ahelyett, hogy ők gyakorolnának ellenőrzést felette." Lukács György : Történelem és osztálytudat, Budapest: Magvető, 1971, 387.
[17] Guy Debord, Gianfranco Sanguinetti: Thèses sur l'internationle situationniste et son temps, thèse 16.
[18] Guy Debord: La planète malade, Paris: Gallimard, 2004,  83.
[19] Guy Debord: A spektákulum társadalma, Budapest: Balassi Kiadó-BAE Tartóshullám, 2006, 213. tézis
[20] Günther Anders, L'obsolescence de l'homme, (1956), Paris: Editions de l'Encyclopédie des Nuisances, 2002, 188.
[21] Günther Anders, L'obsolescence de l'homme, (1956), Paris: Editions de l'Encyclopédie des Nuisances, 2002, 224-225.
[22] Gérard Briche, "Le spectacle comme réalité et illusion" , Colloque Guy Debord 2007.

Az eredeti francia változat: Le concept du spectacle et la critique de la valeur

Debord egy másik olvasatához: Meghalt a szélsőbaloldal, éljen az ultrabalodal!

 

Forrás: http://rednews.hu/a-gyakorlat-elmelete/default/spektakulum-es-ertekkritika.html