Emberi tevékenység a munka ellen


PDF Nyomtat Email
Írta: Internacionalista Kommunista Csoport
2009 november 08., vasárnap 20:34

„Nem felszabadítanunk, hanem elpusztítanunk kell a munkát”

Marx-Engels: A német ideológia

Forrás: http://gci-icg.org/hungarian/index.html

 

1.    A „munka”  a burzsoázia szava az emberi tevékenységre.

A nyelvet is, mint a burzsoá társadalom minden szféráját, a tőke szükségletei határozzák meg. A nyelv alapvetően az uralkodó osztály, vagyis a burzsoázia nyelve. Leírhatjuk úgy, mint a burzsoá ideológia mindenhatóságát, amely áthatja a kommunikáció minden eszközét. A burzsoá nyelv története azoknak a verbális eszközöknek a folyamatos kifejlődése, átalakulása, amelyek a legjobban kifejezik az osztálytársadalom állandó jellegét. Tehát a kommunikációs rendszer elsődleges módja alapvetően képes ránk erőltetni saját korlátait. Mivel az jelenleg lehetetlen, hogy a nyelvet teljes egészében újraalkossuk az emberi kapcsolatok valódi megértésén alapulva, ezért arra kényszerülünk, hogy folyamatosan leleplezzük a szavak fonákságait, és újra meghatározzuk őket, ugyanúgy, ahogy elképzeléseinket is állandóan újra kell fogalmaznunk.

A „munka” szó a legjobb, legátfogóbb példa arra, hogy miként hamisítja meg a burzsoázia az emberi tudatot. Az ember minden esetben élettevékenységein keresztül valósítja meg önmagát „hiszen az élet maga a tevékenység”, és ez az élettevékenység gondolatok vagy tárgyak formájában anyagiasul. A burzsoázia rendszerében azonban a tevékenység anyagi aspektusa minden esetben mint áru jelenik meg, és maga a tevékenység „munkává” válik. A tőke rendjében bérmunkaként ez uralja a földet. Ma már ennek a rendnek a keretei között az emberek túlnyomó többsége, a proletariátus számára ez a munka vált a közvetlen túlélés egyetlen lehetőségévé, és ez jelenti számukra az élettevékenységek teljességét. Ezért taníthatja a burzsoázia, hogy az embert a munka tette emberré, és életének lényege a munka.

Ezért lehetséges, hogy a „munka” szó(1), ami valójában az emberi tevékenységnek csak egy kis részét jelenti, magának a „tevékenységnek” a szinonimájává válhatott. Ha a cselekvést a „munka” helyettesíti, akkor cselekedni annyi, mint „keményen dolgozni”. A burzsoá nyelv cinizmusa és képmutatása az olyan kifejezésekben ölt leginkább testet, mint például a „pénzért végzett munka”. Hiszen ez azt sugallja, hogy a gazdagság az, amely hímnős lény módjára önmagát nemzi, és nem azoknak a vére, verítéke és könnyei hozza létre, akik „pénzért dolgoznak”, és akikből a burzsoázia meggazdagodásának egyedüli forrását, az értéktöbbletet kipréseli.

Tehát amikor a munkáról beszélünk, ennek a terminusnak a használatával az emberi tevékenység termelésének egy olyan jól behatárolt formáját írjuk körül, amely valójában az árutermelő társadalomhoz csatlakozik. A munkán az ember árutermelő tevékenységét kell értenünk, ami emberi lényegétől, életmegnyilvánulásaitól, tudatától teljesen elidegenedett; a „munka” az embert „munkássá” degradálja.

2.    „A munka az emberi tevékenység aktív elidegenedése”

A munka nem más, mint az emberi tevékenység elidegenedésének kifejeződése, az emberi élet eltárgyiasulásának (külsővé-idegenné válásának) folyamata. A munka elidegenítő volta több módon jut kifejeződésre. Legelőször is a tárgyban, a létrehozott termékben, amelynek semmi köze létrehozójához, a munkáshoz. Az emberi tevékenység eredményének az emberi lényegnek, az ember ember voltának megjelenése kellene hogy legyen, de a munka elidegeníti az embert termékétől, ellenségesen viszonyul hozzá. A munkást megfosztják munkája termékétől. Munkaereje eladására kényszerítve életét a termelt tárgyba öli, és ezáltal már élete sem tartozik hozzá. A munka külsővé-idegenné válása tehát a proletariátusnak abban a kényszerében gyökerezik, hogy el kell adnia munkaerejét a tőkének, amely arra kényszeríti a proletárokat, hogy olyan árukat termeljenek, amelyek tőlük teljesen idegenek. A munkás nem részesül munkája eredményből. Még ha a létrehozott tárgy közvetlenül hasznos lenne is számára, akkor sem élvezheti; mert számára a termék nem tárgy (használati érték), amelyre az árutermelés törvényei vonatkoznak. A helyzet abszurditása jól megvilágítható egy példával. Munkások dolgoznak futószalag mellett 35 fokos melegben,minden szellőztetés, ventilátor nélkül. A futószalagon légkondicionálókat szerelnek, amelyeket a gyártó cég így hirdet: „Ha a mi légkondicionálónkat használod, örökre véget vethetsz a kánikulának!”

Azonban a proletárok nemcsak tevékenységük eredményétől idegenednek el, hanem magától a tevékenységtől is. A munka valójában idegen a munkástól,de mivel ez az egyetlen tevékenység amellyel életben maradását biztosíthatja a kapitalista rendben, kénytelen dolgozni. A munka egyáltalán nem szabadon végzett tevékenység, ezért értelemszerűen csak kényszerített és erőltetett lehet.

„ A munka idegensége világosan tetten érhető abban, hogy mihelyt nem áll fenn fizikai vagy egyéb kényszer, úgy menekülnek előle, mint a dögvész elől.”(2)

Tehát amikor a munkás dolgozik, nemhogy nem erősíti meg, hanem tagadja saját lényegét, mint emberi lényeget. Miközben megfosztja magát saját életétől, hogy azt beépítse az áruba, lemond életéről az áru megtermelésében.

„ Ha tehát a munka terméke a külsővé-idegenné válás, akkor magának termelésnek a tevékeny idegenné válásnak, a tevékenység idegenné válásának, a külsővé-idegenné válás tevékenységének kell lennie. A munka tárgyának elidegenülésében csak magának a munkásnak a tevékenységben való elidegenülése, külsővé válása foglalódik össze.”(3)

Így a munka a kapitalista rendszer részeként elerőtleníti, passzívvá teszi a munkást: napi nyolc óra abszurd tevékenység közvetlen durva támadás az ember lényege, érzései ellen. Önmagát idegeníti el a munkás, ugyanazon a módon, mint ahogy fentebb a termék elidegenedését leírtuk.

A munkás elveszti magát, elveszti a terméket, és végül elveszti embertársait is. Az elidegenedett munka elidegeníti az embert saját fajától(4), és elidegeníti az egyéni létet a közösségi léttől. Az embert az különbözteti meg az állattól, hogy az állat élettevékenysége mindig az a tevékenység, amit végez, más szóval az állat élettevékenysége az állat maga, míg az ember tudatosan és akaratlagosan magát az élettevékenységét teszi tárgyává. Tudatos élettevékenysége van. Ahogy az emberi élettevékenység elidegenedik a munkától az árutermelő társadalomban, ez a folyamat visszájára fordul: a munkás most arra kényszerül, hogy tudatos tevékenységét amely csupán a puszta megélhetés eszköze a létévé változtassa! És ha a tudatos emberi tevékenység az emberek kényszerét jelenti egy elidegenedett tárgyi világ létrehozására, akkor ez a termelés válik aktív emberi létükké, és az elidegenedett munka az emberek élettevékenységévé válik a puszta létfenntartásért.

„Az elidegenült munka akként fordítja meg ezt a viszonyt, hogy az ember, éppen mert tudatos lény, élettevékenységét, lényegét csak eszközzé teszi puszta létezése számára.”(5)

A munka elidegeníti az embereket önmaguktól, a közösségi léttől, és ebből kifolyólag szembeállítja a többi emberrel.

„Ami áll az embernek a munkájához, munkája termékéhez és önmagához való viszonyáról, az áll az embernek a másik emberhez, valamint a másik ember munkájához és munkájának tárgyához való viszonyáról is.”(6)

A tőke elpusztítja az emberekben az összetartozás tudatát, az emberi kapcsolatokat. Az osztályszolidaritás kifejezése segít az ember közösségi tudatának körvonalazásában. Segít megérteni, hogy az ember érdekei azonosak a közösség érdekeivel, és hogy az ember a közösségi lét élvezetében elégítheti csak ki vágyait és szükségleteit.

3.    A munka eltörlése a politika nyelvén a proletariátus felszabadítását jelenti

A fentiekben láttuk, hogy az ember az elidegenített munka miatt, többé már nem rendelkezik saját maga felett, tehát valaki más tulajdona kell, hogy legyen. Ha a tevékenység gyötrelem a munkásnak, akkor valaki másnak ez az élvezet forrása kell, hogy legyen. Az elidegenített munkán keresztül az ember nemcsak munkájának tárgya, terméke és a saját maga közötti elidegenedett kapcsolatot termeli, hanem a nemtermelő uralmát a termelő munkájának tárgya, termelő ereje és saját személye felett. Nincs más ok arra, hogy a tevékenység korlátozott, elidegenített, külsődleges – vagyis „munka” – legyen, csak az, hogy ez az uralkodó osztály érdeke. A profit, amit uralmával elér, megakadályozza a burzsoáziát abban, hogy saját egoista érdekeinél távolabbra lásson. Az a társadalmi osztály, amely az emberiséget felszabadítja az elidegenített munka elnyomásából, csak az az osztály lehet, amely a legtöbbet szenved miatta. Az ember teljes felszabadítása a proletariátus felszabadítását jelenti a jelenlegi termelési viszonyok eltörlésével, és ez az osztály képes megvalósítani a totális emberi társadalmat.

„...képződik egy radikális láncokat hordozó osztály, a polgári társadalom olyan osztálya, amely nem a polgári társadalom osztálya, olyan rend, amely minden rend felbomlása, olyan szféra, amely egyetemes szenvedései révén egyetemes jellegű, és nem tart igényt semmiféle különleges jogra, mert nem valamiféle különös jogtalanságot, hanem a jogtalanságot követik el ellene, amely többé nem egy történelmi jogcímre, hanem már csak arra az emberi jogcímre hivatkozhatik, amely nem egyoldalú ellentétben áll a német államiság következményeivel, hanem mindenoldalú ellentétben áll annak előfeltételeivel, végül olyan szféra, amely nem emancipálhatja magát anélkül, hogy magát a társadalom összes többi szférája alól és ezzel a társadalom összes többi szféráit ne emancipálná, amely egyszóval az ember teljes elvesztése, tehát csak az ember teljes visszanyerésével nyerheti meg önmagát. A társadalom e felbomlása egy különös rend alakjában, ez a proletariátus.”(7)

A történelmi feladat végrehajtása, az emberiség megszabadítása a munkától egyszer s mindenkorra feloldja az ember és természet, az ember és ember, az emberi tevékenység és élvezet, az egyed és faj közötti ellentmondást is. Ezt a feladatot az osztállyá, azaz párttá szerveződött proletariátus fogja elvégezni.

4.    Le a munkával!

Most talán könnyebb felfogni, hogy miért reakciósak és utópisztikusak a szakszervezetek és a balosok „munkához való jog”-ról és a „munkahely biztonságáról” papoló jelszavai. A proletárok tudják, hogy a kapitalista rendszerben a munka az egyetlen módja szükségleteik biztosításának, és ebben az értelemben a munkanélküliség egyenlő a halállal. Bizonyíték erre a naponta éhen haló több ezer emberi lény. A munkás, mikor munkát követel, akkor saját maga és családja étkezési, öltözködési, túlélési lehetőségeit követeli. De a teljes foglalkoztatás követelése a burzsoá rendszerben egyenlő azzal, hogy úgy teszünk, mintha ez lehetséges volna, és ezáltal a kapitalizmus végzetes tulajdonságát tagadjuk, vagyis azt a képtelenségét, hogy az általa elindított folyamatokat kontrollálni tudja. A kommunisták tudják, hogy utópizmus munkát követelni mindenki számára. Erre bizonyíték az a tény, hogy a tőke még a legvirágzóbb periódusokban sem képes biztostani a teljes foglalkoztatottságot. Ezért a „munkához való jog” jelszava reakciós, mert megegyezik a fennálló rendszerről alkotott ideális elképzeléssel; mert tagadja a tőke ellentmondásos természetét, azt, hogy azáltal, hogy megteremti a munkát, megteremti a munkanélküliséget is, vagyis a „zéró munkát”; és tagadja a kapitalista diktatúra azon természetét, hogy a gazdagság hozza létre a szegénységet. Az összes „közgazdász” és ideológus arról próbál meggyőzni minket, hogy a munka szükséges, mert azt hiszik, hogy az árutermelés a társadalmi jólétet szolgálja. Nincs nagyobb képmutatás annál, mint úgy tenni, mintha a munka lenne a jólét egyetlen forrása. Mi úgy határozzuk meg a munkát, mint az emberi tevékenység elidegenítését és külsődlegessé válását, mint az ember elveszítését.

„Hogy a munka azonban maga, nemcsak a mostani feltételek mellett, hanem amennyiben egyáltalán pusztán a gazdagság növelése a célja, – mondom, hogy a munka maga káros, vészterhes...”(8)

Az „egyenlő munkáért egyenlő bért” reakciós jelszó helyett Marx óta a „bérmunka eltörlésének” forradalmi jelszavát írjuk a zászlónkra. Hasonlóan a „munkát mindenki számára” jelszó helyett a kommunista program változatlan jelszavát tűzzük zászlónkra: „Le a munkával!”

5.    Munka, szórakozás és kommunizmus

„Minden eddigi forradalomban a tevékenység módja mindig érintetlen maradt, és csupán e tevékenység más felosztásáról, a munkának más személyekre való új elosztásáról volt szó; a kommunista forradalom viszont a tevékenység eddigi módja ellen irányul, a munkát kiküszöböli és az összes osztályok uralmát magukkal az osztályokkal együtt megszünteti...”(9)

A kommunizmus elpusztítja a kapitalista rendszer speciális tevékenységi formáját: a munkát, a magántulajdon alapját. És miközben eltörli a munkát, eltörli az elidegenedett munka elengedhetetlen kiegészítőjét, a szórakozást is. A szórakozás alatt a proletár számára a munkaerejének újratermelésére biztosított idő eltörlését értjük. Ahogy a munkabér a munkás létfenntartását szolgálja – a zsírozás szükséges a dugattyú működéséhez – a szórakozásnak csak egy haszna van: kiengedi a munkaidő alatt felhalmozódott feszültséget. A szórakozásnak semmi köze a szabad időhöz, hiszen a munkás számára a szórakozás lényege az, hogy másnap a lehető leghatékonyabban tudjon dolgozni, és ezzel csak a kizsákmányolásának intenzitását fokozza. A szórakozás biztosítja a munkás hétfő reggeli pompás formáját. A munka miatt a munkás már nem tudja mi is a valódi élettevékenysége, és a „fennmaradó” idejében az elidegenedett munka „tükörképét” produkálja, azáltal, hogy idejének ebben a részében az úgynevezett „szabadidős” elfoglaltsága nem mond ellent a „munkaidőben” végzett tevékenységével. Az elidegenedett anti-tevékenység csak kiegészítője az elidegenedett tevékenységnek, az elidegenedett szórakozás pedig az elidegenedett munka másik oldala. A tőke elkülöníti a munkaidőt a szabadidőtől, két különböző tevékenységnek nevezi, de egymás kiegészítőjének is tarja őket. Már az iskolában felkészítik a gyerekeket a munka és a szórakozás szétválasztására: „Dolgozz keményen és játssz sokat, de soha ne keverd össze a kettőt!” De a valódi emberi tevékenység totalitása nem osztható részekre. Ebben az értelemben a kommunista társadalom nem valamiféle „szórakozás-társadalom”, vagyis nem a burzsoá társadalom pozitív oldalának idealizálása. A munka-szórakozás kettősséggel a kommunizmus az élettevékenységet mint élvezetet, és az élvezetet mint élettevékenységet állítja szembe.

„Tevékenység és élvezet tartalmukban és eredetükben egyként társadalmiak; mint társadalmi tevékenység és társadalmi élvezet.”(10)

A primitív kommunisztikus közösségekben ugyanazt a szót használták a „munka” és a „játék” megnevezésére. A kommunizmusban is felszámolódik a munkaidő és a szabadidő, a termelés és a „tanoncidő”, az élet és a tanulás közti különbség. Ez nem egy idillikus jóslat, nem a jövő idealisztikus víziójából következik, hanem a kommunista mozgalmak valódi történelmi tapasztalatainak terméke. Ennek a mozgalomnak az útja egyáltalán nem véletlenszerű, hanem annak a termelőerőnek a fejlődése, amely lehetővé és szükségessé teszi a kommunizmust.

A munkának, mint külsővé-idegenné vált emberi tevékenységnek az eltörlése a kommunista program egyik legfontosabb eleme. A proletariátus úgy fogja elvégezni ezt a feladatot, hogy a forradalomban domináns osztállyá válik, és ezzel tagadja magát az osztályok létezését. Ez az ami valóban szemben áll a 40 órás munkahéttel, a reggeli felkelés tortúrájával, a munkakeresés kényszerével, a tömött metróval, a munkavégzés poklával, a magántulajdonnal, az ember ember általi kizsákmányolásával. Minden erőnket és tudásunkat a munka nélküli társadalom felépítésének szenteljük. A kommunista társadalomban lehetségesé válik a közösség számára idejének szabad beosztása, és ezáltal az emberi tevékenység megvalósítása.

„A munkások demoralizálásának másik forrása az, hogy munkára vannak kárhoztatva. Az önkéntes termelő tevékenység a legmagasabb rendű élvezet, amit ismerünk, de a kényszermunka a legrettenetesebb, leglealázóbb gyötrelem. Nincs borzasztóbb annál, mint ha valakinek napról napra, reggeltől estig olyasmit kell tennie, amitől irtózik. És minél emberibben érez a munkás, annál jobban kell gyűlölnie munkáját, mert érzi, hogy az ő szempontjából mennyire kényszer jellegű és milyen céltalan ez a munka.”(11)

Jegyzetek:

(1)    A „munka” szó több újlatin nyelvben (spanyol: trabajo, francia: travail stb.) a latin „tripalium” szóból ered. Ez egyfajta, a kalodához hasonló kínzóeszköz elnevezése volt.
(2)    Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből. Marx-Engels művei (MEM) 42. köt. 86. old.
(3)    Uo. 86. old. Lejjebb.
(4)    A „faj” úgy értendő, ahogyan az ember magát emberként fogja fel, annak tudatában, hogy az egyedi ember rendelkezik bizonyos általános, az összes emberre jellemző tulajdonságokkal.
(5)    Uo. 88. old.
(6)    Uo. 89. old.
(7)    Marx: A hegeli jogfilozófia kritikájához. Bevezetés. MEM 1. köt. 389-390. old.
(8)    Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből. Marx-Engels művei (MEM) 42. köt. 51. old.
(9)    Marx-Engels: Német ideológia. MEM 3. köt. 41. old.
(10)    Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből. Marx-Engels művei (MEM) 42. köt. ??. old.
(11)    Engels: A munkásosztály helyzete Angliában. MEM 2. köt. 321. old.

(Megjelent a Kommunizmus 3. számában.)