Néhány elvtárs a következõt kérdést tette fel nekem : hogyan fogjam fel a forradalmi fegyelemet?

Hadd válaszoljam meg e kérdést. Számomra a forradalmi fegyelem az egyén önfegyelme, egy szigorúan elõírt, mindenkire érvényes kollektív tevékenység kontextusában. Ez a kollektíva tagjai számára felelõsségteljes politikai irányvonal kell legyen, amely a politikaelmélet és gyakorlat szigorû egybeeséséhez vezet.

Szervezeten belüli fegyelem nélkül egyáltalában nincs mód semmilyen következetes forradalmi tevékénység keresztülvitelére. Fegyelem hiányában nem létezhetne forradalmi „élcsapat” sem, ebben az esetben a rendezetlenség állapotában találná magát saját gyakorlatában és képtelen lenne identifikálni a mozgalmon belüli feladatát, vezetõ szerepét betölteni, amit a tömegek elvárnak tõle.

Ezt a kérdést a konzisztens forradalmi gyakorlat tapasztalatainak és megfigyeléseinek a háttérfüggönyével szemben mérlegelem.

Számomra alapként az orosz forradalom szolgál, amelyben az a kínos, hogy tartalma számos vonatkozásban lényegében libertáriánus volt. A szervezetelmélet fogalmi keretét használva, ha az anarchisták szoros kapcsolatban álltak volna, és a jól meghatározott fegyelem révén kiállták volna a szigorú próbát, akkor soha nem szenvedték volna el az ilyen megfutamodást.

De mert az anarchisták „minden meggyõzés és tendencia” ellenére sem képviseltek (még sajátos csoportjaikban sem) egy olyan homogén kollektívát, mely a cselekvés egy jól meghatározott irányvonalával rendelkezett volna, ezért ezek az anarchisták képtelen voltak szembenézni azokkal a politikai és stratégiai követelményekkel, melyet a forradalmi körülmények vetettek ki rájuk.

A szervezetlenség politikai cselekvésképtelenséghez vezetett és két csoportra osztotta oket : az egyik azokból állt, akik belelovalták magukat a burzsoá tulajdon rendszeres okkupálásába, ahol házat építettek, kényelmesen éldegéltek. Ezek azok az anarchisták, akiket én „túristáknak” nevezek, akik városról városra jártak, akik azt remélték, hogy letelepednek egy helyen, hogy ott kényelemben, gondtalanul élhessenek.

A másik csoport azokból állt, akik megszakították minden kapcsolatukat az anarchizmussal (bár néhányan közülük a SZU-ban mostanság a forradalmi anarchizmus egyetlen képviselojének színeiben tetszelegnek) és egybõl lecsaptak azokra a pozíciókra, amiket a bolsevikok ajánlottak fel nekik, még akkor is, ha a hatóságok a forradalmi elveikhez hu anarchistákat lõttek agyon, akik elítélték a bolsevikok árulását.

Ezen tények fényében már érthetõ, hogy miért nem maradhatok közömbös a közönyösséggel és nemtörõdömséggel szemben, mely elterjedt köreinkben. Ez egyfelõl megakadályozza a koherens libertáriánus kollektíva establismentjét, amely elismerné az anarchisták jogos részét a forradalomból, másrészt egy olyan helyzethez vezet, ahol szép szavakkal nemes eszméket fogalmazunk meg, de óckodunk, ha eljön a cselekvés ideje. Ezért beszélek olyan libertariánus szervezetrõl, mely a testvéri fegyelem elvén nyugszik.

Egy ilyen szervezet a forradalmi anarchizmus összes erője közti lényegi megértéshez vezetne, és segítene a tőke és a munka harcában a jogos helyére tenni õket.

Csak ilyen módon nyerhetik el a libertáriánus eszmék a tömeges támogatást, csak így nem szegényednek el. Csak az üres fejű felelõtlen szószátyárok hozakodhatnak elő ilyen szervezeti felépítéssel.

A szervezeti felelõsség és fegyelem nem lehet ellentmondásos : ezek a szociális anarchizmus útitársai.

 

Megjelent : 1925-26 december-január, Dyelo Truda

Átvéve néhány gépelési hiba javítása után: http://www.nestormakhno.info/magyar/revdisc.htm