„Személyes forradalomelmélet
- Az egyéni gondolkodás öröme”

”Revolutionary Self-Theory :
The pleasure of thinking for yourself”
The Spectacle, USA 1975

1.)

Egyike sivár, de ugyanakkor nagy lehetõségeket rejtõ korunk nagy titkainak, hogy a gondolkodás is lehet élvezet. Ez egy kéziköny, amely segít megalkotni saját, személyes forradalomelméletetedet. A személyes elmélet megteremtése forradalmi élvezet, a saját forradalmi eszméd megteremtésének élvezete.

A személyes elmélet felépítése egyszerre romboló és építõ élvezet, mert ezen elmélet végcélja a társadalom romboló, illetve  építõ módon való átalakítása.
A személyes elmélet a kaland elmélete is, ami egyaránt nyújt erotikus és szellemi élményt, maga az autentikus forradalom.
Az elidegenedés tudata nem más, mint az, hogy napjaink ideológiái hatása révén a te fejedben többnyire tõled idegen gondolatok születnek meg, és te ezeket tartod a magadénak. Ennek fölismerése azonban elvezethet ahhoz, hogy rátalálj az elidegenedés kellemes élményt nyújtó tagadására: a saját fejeddel való gondolkodásra, az önálló ítéletek alkotásának örömére.

A személyes forradalomelmélet a kritikai gondolkodás alapja, amelly utóbbi a személyes szükségletekre vonatkozik. Megteremtve és használva ezt a készséget, elemezheted, hogy miért olyan az életed, amilyen, miért olyan a világ, amilyen (emellett fontos hansúlyozni, hogy a gondolkodás az ér

zelmektõl elválaszthatatlan, mert a gondolat a szubjektív, érzelmi alapú tapasztalatból származik.) Kiépítve személyes elméletedet, gyakorlati elméletet alkotsz: olyan elméletet, amellyel elérheted az életben mindazt, amit valójában szeretnél.

Az elmélet vagy gyakorlati, vagy pedig pusztán eszmék akváriuma, egyike a világ sorféle értelmezésének, egyszóval személyes értelmezés. Az eszmék területe a megvalósulatlan vágyak örök váróterme.

Azok, akik (általában nem tudatosan) úgy gondolják, hogy vágyaik nem megvalósíthatók, lemondanak a saját életükért való harcról, hanem ehelyett többnyire valamilyen eszme harcosaként végzik. Azok, akik tudják, hogy ez a típusú gondolkodásmód valójában az elidegenedés elfogadása, tudni fogják azt is, hogy minden eszme az ideológiák hatáskörébe tartozik.
2.)

Ha az ideák rendszere elvont és szerepeket vagy kötelességeket oszt,akkor ezt a rendszert ideológiának hívják. Az ideológia a hamis tudat rendszere, amiben többé nem úgy létezel, mint a világ többi részével viszonyban lévõ szubjektum. A különbözõ ideológiák különbözõ absztrakciók köré rendezõdnek, de mindemellett mind az uralkodó (vagy potenciálisan uralkodó) osztály érdekeit szolgálják.

A legrégebbi példa a vallásos ideológia. A vallás ad egy fantasztikus képet az egyetlen Istenrõl, mint egy felsõbbrendû létezõrõl, aki az emberi lényekhez mint saját alattvalóihoz viszonyul.
A burzsoá rendszer kiszolgálóinak "tudományos" és a "demokratikus" ideológiáiban a tõke produktív szubjektumként jelenik meg, amely az egész világtörténelmet irányítja -- mint egy láthatatlan kéz, amely vezeti az emberi fejlõdést. Ahhoz, hogy uralkodó pozícióba kerülhessen, a burzsoáziának meg kellett támadnia és csökkentenie kellett azt az erõt, amivel a vallásos ideológia rendelkezett valamikor. Tudományos analízisével feltárta a vallásos világ ködösítéseit, és kiterjesztve az áruk és a tudományos módszerek hatását, profitot termelt.
A leninizmus különbözõ típusai is "forradalmi" ideológiák. Itt az egyetlen cselekvõ szubjektum a Párt, amely meghatározza az események folyását, vezetve objektumukat  -- a proletariátust -- a megadott cél felé, azaz, hogy a burzsoá apparátust leninistára cseréljék.

A mindennapokban az uralkodó ideológiák számos más formája is megjelenik. Az új vallási miszticizmusok fejlõdése arra szolgál, hogy a jelenlegi társadalmi viszonyokat fenntarthatóvá tegye. A vallási miszticizmusok egy kellemes világképet nyújtanak, amely képes elfedni a mindennapi élet kiüresedettségét. A miszticizmusok, hasonlóan a drogokhoz, segítenek abban, hogy az élet még ebben a kiüresedett formájában is elviselhetõ maradjon. A voluntarizmus (én vagyok a kerék tengelye) és a determinizmus (minden rendben lesz) nem engedik, hogy felismerjük valódi helyünket a világ folyamataiban.
Amíg ideológiákat fogadunk el, elfogadjuk a szubjektum és az objektum felcserélését, a tárgyak felveszik a személyek erejét és akaratát, a személyek pedig tárgyakká lesznek. Az ideológia visszájára fordított személyes elmélet. Az ideológia mindennapjaink szûk valósága és a kívül elterülõ világ közé ékelõdik és csupán résnyire enged bepillantást a valóság teljességébe. E szétválasztás során az áldozat vállalását mint célt fogadjuk el.
Minden ideológia az uralkodó társadalmi rend védelmét szolgálja.
Túlélése érdekében a hatalomnak tagadnia kell az egyén szubjektivitását. Ez a típusú tagadás áldozatokat követel a "közjóért", a "nemzeti érdekekért", a "háborús helyzetért", a "forradalomért" ...

3.)
Az ideológiai elvakítás alól úgy szabadulhatunk meg, hogy állandóan kérdéseket teszünk fel: Hogy érzem magyam? Élvezem azt, ami velem történik? Milyen az életem? Azt csinálom, amit szeretnék? Ha nem, miért nem? Mi akadályoz meg abban, hogy az legyen, amit szeretnék?
Ezen kérdések föltétele által szembesítjük tudatunkat a mindennapokkal, így kerülünk tisztába a saját hétköznapi tevékenységünkkel. A mindennapi élet rutinjának létezése nyílt titok, amely mindinkább megszûnik titok lenni --- a mindennapi létezés sivársága mind feltûnõbbé válik.
4.)


A személyes elmélet megteremtése a saját fejünkkel való gondolkodáson, vágyaink és azok értékeinek megértésén alapszik. Ez a tevékenység nem más, mint a radikális szubjektivitás kiépítése. Az autentikus "öntudatnövekedés" csakis az emberi ítélõerõ erejének a pozitív öntudat eléréséig való növekedése lehet, miközben az kifejleszti saját, az ideológia és az elõírt morál minden formájától mentes szubjektivitását. Az, amit a legtöbb baloldali, antirasszista és társaik öntudatnövekedésnek neveznek, valójában nem más, mint sikeres ideológiai agymosás.

Az ideológiától (önmagunk tagadásától) a radikális szubjektivitásig vezetõ út a Nullponton, a nihilizmus fõvárosán át vezet. Ez a társadalmi tér és idõ széljárta nyugvópontja .. a társadalmi elfeledettség, ahol az egyén rádöbben arra, hogy jelene az élettõl megfosztott, és hogy mindennapi létezésének az élethez kevés köze van. A nihilista tudja, mi a különbség élet és túlélés közt; keresztülmegy a saját életén és a világra vonatkozó perspektívák megfordításána. Semmit sem fogad el igaznak saját vágyain és élni akarásán kívül. A globálisan elfogadott kapitalista társadalomban létezõ nyomorult társadalmi viszonyok iránti gyûlöletükben elutasítanak mindennemû ideológiát. Ebbõl a fordított perspektívából a nihilisták immár újszerû élességgel látják a dolgokat, amely tény képessé teszi õket arra, hogy átlássák a szubjektum és az objektum, az absztrakt és a konkrét felcserélést.
A fetisizált technikai vívmányok, elmebeli kivetülések és ideológiák teátrális parádéjáról van szó: mûvészet, Isten, etika, várostervezés, a rádió és a tévé, a színészek, akik azt mondják, téged szeretnek, és a kézkímélõ mosóporok világáról.

A társadalom efféle drogokkal teszi könnyebbé az élet elviselését: "Te mindig megkaphatod, amit akarsz", "Egyszer fent, egyszer lent", és jönnek a többi közhelyek, miszerint a nagy hal megeszi a kishalat. A "józan paraszti ész", ami e kijelentésekben foglaltatik, az általános elidegenedettség kifejezõdése csupán. Az embereket nap mint nap megfosztják valódi életüktõl, s aztán rájuk sózzák annak silány kivonatát.

A nihilista folyamatosan azt érzi, el kell pusztítania azt a rendszert, amelyik õt pusztítja, máskülönben nem képes tovább így élni, elméje izzik az elkeseredéstõl. Nagyon hamar rájönnek, hogy konrét stratégiát kell kitervelniük, amely a világra gyakorlati hatással van. Amennyiben a nihilista nem ismeri a világ megváltoztatásának történelmi lehetõségét, szubjektív dühe a huligán, a neo-dadadaista vagy az elmebeteg szerepében fejezõdik ki, szélsõséges esetben pedig öngyilkossággal vagy általános pusztítással végzõdhet.
Azok keresik az életpótlékokat, akik a valódi életet nem voltak képesek megélni. A nihilisták ott tévednek, hogy nem ismerik föl, hogy léteznek rajtuk kívül más emberek, akik szintén nihilisták. Abból indulnak ki, hogy a hagyományos kommunikáció, a feladatok közösen tett végrehajtása és az önmegvalósítás nem lehetséges.

5.)


A saját életünkhöz való politikai viszonyulás azt jelenti, hogy megváltoztatjuk, önmagunk megváltoztatása pedig a társadalom átalakítását jelenti, amely kollektív erõfeszítést feltételez.

A kollektív megvalósítás tervét (nevezzük így) nevezhetjük politikának, ami ugyanakkor -- ezt fontos hangsúlyozni -- nem egy megfelelõ elnevezés, mert manapság a politika az emberi tevékenység misztifikált és elkülönített kategóriája. Hasonlóan az emberi tevékenység összes többi, mesterségesen kreált és különválasztott kategóriájához, a politika csupán egy a sok érdekes terület közül, aminek meg is vannak a maga specialistái, akiket politikusoknak hívunk.
Az embert érdekelheti (vagy éppenséggel hidegen is hagyhatja) a foci, a bélyeggyûjtés, a diszkózene vagy éppen a divat. Az, amit az emberek manapság politika alatt értenek, valójában az ember kollektív önmegvalósításának társadalmi meghamisítása -- pontosan olyan módon, ahogyan az a hatalmon lévõknek megfelel. Az ember kollektív önmegvalósítása forradalmi feladat -- kollektív támadás a társadalmi viszonyok ellen, s egyúttal azoknak a tudatosított vágyak szerint való átalakítása.

A saját életed megváltoztatása jó terápia. A társadalmi viszonyok megváltoztatásával saját magunkat gyógyítjuk. Ha valamilyen hatást akarunk elérni, társadalmi terápiát kell alkalmaznunk. Ez a társadalmi terápia (a társadalom gyógyítása) és az egyéni terápia (az egyén gyógyítása) közvetlen összeköttetésben állnak és egyik a másikat feltételezi. Mindegyik elengedhetetlen része  a másiknak. Például a mi különös társadalmunkban azt várják tõlünk, hogy elnyomjuk érzéseinket, és hogy eljátsszuk a szerepünket, amit ránk osztottak. Az egyének szellemi páncélzatot öltenek magukra, acélöltözetet, ami képessé teszi õket a szerep eljátszására. Amikor levesszük a páncélt, megkezdhetjük a szerep felszámolását is.

6.)


A saját életedet kell gondolkodásod középpontjába helyezned -- vizsgáld meg, milyen most, ész milyen szeretnéd, hogy legyen. Ez a pozitív értelemben vett egocentriumus úgy válik lehetõvé, ha kíméletlenül lecsapunk minden hamis és nem valóban fontos problémával foglalkozó kérdésre, a hamis konfliktusokra, az álproblémákra és -identitásokra.
Azáltal, hogy az emberek véleményét minden jelentéktelen részproblémáról megkérdezik, eltávolítják õket a mindennapok teljes képének analízisétõl. Mindezek a látványos apróságok, hamis ellentmondások és hamis botrányok eszközül szolgálnak arra, hogy elvonják a figyelmet a fontos dolgokról. Mellette vagy ellene vagy-e a szakszervezeteknek, a rakétáknak, a személyi igazolványoknak? Mit gondolsz a könnyû drogokról, a kocogásról, az ufókról, az adórendszerrõl?
Ezek hamis kérdések. Az egyetlen fontos kérdés az: Hogyan élek?
A régi zsidó közmondás szerint ha csak két választásod van, válaszd a harmadikat. A harmadik út új perspektívát nyújt a probléma vizsgálatára -- a radikális szubjektivizmus perspektíváját.
Tudtatában lenni a harmadik út lehetõségének azt jelenti, hogy elutasítjuk a választást két, látszólag ellentmondásban álló, de valójában azonos alternatíva között, melyek igyekeznek a probléma kizárólagos megoldáslehetõségeinek feltüntetni magukat.
Ismert példa erre a magatartásra annak a munkásnak az esete, akit, mikor lopással vádolják, arra a kérdésre, hogy "Bûnösnek érzi magát?" azt válaszolja: "Munkanélküli vagyok". Elméletibb, de hasonlóan klasszikus példa az, hogy kimondjuk: visszautasítjuk a választást a létezõ kapitalizmus és a létezõ szocializmus között. Annyit kell csupán tennünk, hogy összehasonlítjuk az USA és Kína alapvetõ termelési viszonyait, hogy belássuk; valójában azonosak.

Az emberek nagy része mindkét helyen bérmunkát végez, aminek köszönhetõen megfosztják a termelõeszközök és munkájának termékei ellenõrzésétõl (mely utóbbiakat aztán fogyasztói áruként kénytelen megvásárolni). A Nyugat esetében az értéktöbblet a tõkések tulajdona, akik egymás közt a konkurrencia látszatát tartják fönn. A szocialista országokban az értéktöbblet az állami bürokrácia tulajdona, amelyik országon belül nem engedélyezi ugyan a  konkurrencát, de a nemzetközi versenyben éppen olyan hevesen akar tért nyerni, mint bármelyik más kapitalista ország. 
Nagy különbség.
Az álproblémákra jó példa a közhelyes párbeszédbeli kérdés: "Mi az életfilozófiád?" Tartalmazza az élet absztrakt fogalmát, amely, habár e szó a párbeszédben állandóan megjelenik, semmi köze a valóságos élethez, mert elhanyagolja azt a tényt, hogy az "élet" az, amit éppen most is csinálunk. A valós és õszinte közösségek hiánya miatt az emberek különbözõ hamis identitásokba sorolódnak be, olyanokba, amelyek megfelelnek az életben játszott szerepeiknek (amiben az emberek csupán az életrõl alkotott képeket fogyasztanak, ahelyett, hogy élnének). Ezek az identitások lehetnek etnikai ("olasz"), rasszbeli ("fekete"), szervezeti ("szakszervezeti tag"), szexuális ("meleg"), vagy kulturális ("sportkedvelõ") besorolások -- létrejöttük az egyén közösség és a valahová tartozás iránti vágyából erednek.

Nyilvánvalóan a "fekete" sokkal valóságosabb identitás a "sportkedvelõ" identitásától, de ha jobban belegondolunk, ezek az identitások csupán arra szolgálnak, hogy elfedjük velük a társadalomban elfoglalt valós helyünket.

Az egyetlen fontos kérdés még mindig ugyanez: Hogyan élek?

Ez konkrétan az egyén-társadalom kapcsolat természetének megértését jelenti. Ahhoz, hogy ezt elérje, az embernek el kell vetnie mindenféle hamis identitást és önmagából mint középpontból kell kiindulnia. Innen tudjuk tanulmányozni az élet anyagi bázisát, mindenféle misztifikációtól mentesen.
Például, tegyük fel, hogy munka közben megkívánok egy csésze gépi kávét. A csésze kávém elkészítéséhez szükség volt a kávé- és cukorrépa-ültetvények munkásaira, a gyárak és a malmok dolgozóira .. szükség volt azokra a munkásokra, akik elkészítették a különbözõ automatákat, azokra, akik a vasércet és a bauxitot bányászták, akik kiöntötték a vasat, felszínre hozták a kõolajat, szükség volt a szállítómunkásokra, a hivatalnokokra ... Folytathatnánk a végtelenségig.
Egy csésze kávén keresztül többmillió emberrel kerülünk kapcsolatba; pontosabban szólva, a világ nagyobbik részével ily módon kapcsolatba kerülünk. Õk termelik az én életemet, és én résztveszek az õ életük megtermelésében. Ebben a világban az összes csoportos identitás elveszíti jelentõségét.
Képzeld el, mennyivel gazdagabb tudna lenni ezeknek az embereknek az élete, akik pillanatnyilag be vannak zárva egy nyomasztóan kreativitáshiányos, állapotba, akiket a testet-lelket kimerítõ termelési módszerek béklyóznak meg, akiket az elidegenedés elszakít egymástól, és akiket sodor magával a tõkegyarapodás vad hajszája.
A világon csak azoknak az embereknek van valós identitása, akik saját életük visszaszerzéséért harcolnak. Folyton azt kérik tõlünk, hogy válasszunk két ellentétes oldal közt egy álkonfliktusban. A kormányok, az emberbarát szervezetek és a különféle propagandisták szeretik nekünk fölajánlani a választás szabadságát. Holott a dolgok, amik közül választhatunk, egyáltalán semmilyen választási lehetõséget nem nyújtanak a számunkra. (Pl. egy atomenergiafejlesztéssel foglalkozó vállalat programját a következõ jelmondattal reklámozta: "Atomkor vagy kõkor").
Mindann

yian arról akarnak minket meggyõzni, hogy ezek a kizárólagos alternatívák. Miénk a választás szabadságának az illúziója, de a felkínált alternatívák választékát õk kontrollálják, ezzel egyúttal kontrollálják a választásunk eredményét is.
Az új moralisták szeretik "a fejlett Nyugat" polgárainak azt mondogatni, hogy "áldozatokat kell vállalniuk", mert õk "kizsákmányolják a harmadik világ éhezõ gyermekeit". Választhatunk az altruizmus és a zsugori individualista szerepe között. Valóban, a fejlett Nyugaton élve csakugyan kizsákmányoljuk a harmadik világot, de ez nem személyenként és nem szándékosan történik. Tehetünk minimális változtatásokat az életünkben, bojkottálhatunk bizonyos termékeket, hozhatunk áldozatokat, de ezek hatásai elenyészõk.
Abban a pillanatban, amikor felfogjuk, hogy ebben a globális rendszerben mint egyének vagyunk bezárva a "kizsákmányoló" szerepébe, ugyanúgy, ahogyan mások a globális "kizsákmányolt" szerepébe vannak bezárva, tudatosítjuk magun

kban, hogy a számunkra felkínált választási lehetõség hamis.

Megvannak saját szerepeink a társadalomban, de nagyon kicsi, vagy egyáltalán semmi lehetõségünk nincs arra, hogy ezen változtatni tudjunk. Elutasítjuk az "önfeláldozás" és az "önzõség" közti hamis választást, felhíva ezzel a többikeket annak globális társadalmi rend elutasítására, amelynek létezése e kérdéseket fölveti. Az olyan mítoszok, mint "ha mindent fölosztanának, az nem lenne elég az összes embernek" tagadni próbálják minden más lehetõség létezését és megpróbálják elrejteni elõlünk a tényt, hogy a társadalmi forradalom anyagi elõfeltételei már jelen vannak.
7.)

A személyes demisztifikáció felé tett utazásnak két csapdát kell kikerülnie -- az abszolutizmust és a cinizmust -- két azonos típusú csapdát, amelyek egyaránt a szubjektivizmus alapelveinek álcázzák magukat.

Az abszolutizmus nem más, mint valamely ideológia összes elvének feltétel nélküli elfogadása vagy elutasítása. Az abszolutista nem lát más választási lehetõséget a teljes elfogadáson vagy elutasításon kívül. Ott kóvályog az ideológiai szupermarket polcai között, keresgélve azt az ideológiát, ami leginkább megfelel az igényeinek. Amikor megtalálja, meg is vásárolja és feltétel nélkül magáévá is teszi azt. Azonban -- ugyanúgy, mint a valódi szupermarketben -- az áru sohasem passzolhat tökéletesen. Hasznosabb, ha csak járkálunk a polcok között, kinyitogatjuk a csomagokat, és csak azt vesszük ki belõlük, amirõl úgy tûnik, hogy rendben van, az összes többi részét pedig eldobjuk.

A cinizmus reakció arra a világra, amit az ideológiák és a morál irányítanak. Ha szembesítik a konliktusokban álló ideológiákkal, a cinizmus mindegyiket elutasítja. Õ ugyanúgy fogyasztó, mint az abszolutista, csak éppen õ már elvesztette a reményt, hogy valaha is megtalálja a neki való ideológiát.

8.)

A dialektikus gondolkodás folyamata konstruktív gondolkodás, a személyes elmélet és az új megfigyelések és megfeleltetések folyamatos szintetizálása, az ellentmondás feloldása a korábbi elméleti váz és az új elméleti elemek között. A szintézis eredménye így a régi és az új elméletek összesítése és minõségi meghaladása, egy új világkép, amely felváltja a régit. Ez a szintetikus/dialektikus módszer, az elmélet (ön)megteremtése, ellentétes minden más módszerrel, amelyben különféle gondolatcsomagok darabkáit rakják össze, anélkül, hogy a kimenet ellentmondásossága bárkinek is szemet szúrna. A modern példák erre a fajta módszerre magukban foglalják az anarcho-kapitalizmust, a keresztény marxizmust és a liberalizmust általában.
Ha tudjuk, hogyan szeretnénk élni, bármit kritikailag elsajátíthatunk, és beépíthetünk személyes elméletünk szerkezetébe. A különféle ideológiákat, kultúrális kritikát, a technológiai tapasztalatokat, a szociológiai kutatásokat, a titkokat, bármit hasznos alapanyagként használhatunk föl.

9.) A modern társadalom természetet, globális és kapitalista egysége megmutatja, mennyire fontos, hogy megalkossuk személyes elméletünket; mindent felölelõ kritikánkat. Ez alatt értendõ minden olyan terület kritikája, amely társadalmilag és gazdaságilag meghatározott (a nyugati kapitalizmusban és a szocializmus államkapitalizmusában egyaránt). Más szóval, a mindennapok kritikáját a személyes vágyak perspektívájából.
Ez ellen a feladat ellen van az összes politikus és bürokrata, a prédikátorok és a guruk, a várostervezõk és a rendõrök, a reformisták és a leninisták, a központi bizottság és a cenzorok, a cégek fõnökei és a szakszervezeti vezetõk, a férfi és nõi soviniszták. Mindannyian azon vannak, hogy a személyes vágyakat a "közjónak" rendeljék alá, ami valójában az õ érdeküket szolgálja. Õk a régi világ erõi. Minden fõnök, prédikátor és a többi csúszómászó, csupán saját vesztenivalóját védi -- azt, amit akkor, amikor az emberek életük játékát kiterjesztik saját szerepük játszásából valódi életük elsajátítására, végérvényesen elveszítenének.
A forradalmi elmélet és a forradalmi ideológia ellenségek, és ezt mindkét oldal tudja.

10.) 
Mostanra már nyilvánvalóvá kellett válnia, hogy a demisztifikáció és a személyes elmélet megteremtése az elidegenedést önmagában még nem szünteti meg: a világ továbbra is folyamatosan újratermeli magát. 
Habár ez a könyvecske a személyes elmélet megteremtésére fókuszál, ezzel sosem akartuk azt sugallni, hogy a forradalmi elmélet létezhet a forradalmi gyakorlattól különválasztva. Ellenkezõleg. Ahhoz, hogy hatékonyan alakítsa át a világot, a gyakorlatnak szüksége van a saját elméletére, és az elméletnek gyakorlatban kell megvalósulnia. Az elidegenedés elleni harc, a társadalmi viszonyok átalakításának forradalmi feladata megkívánja, hogy az elmélet gyakorlati elmélet legyen, hû tolmácsolása azoknak a viszonyoknak, amikben élkünk.
Máskülönben az elmélet impotens világértelmezéssé torzul, végül pedig a túlélés ideológiájává válik, amely szellemi ködösséget, a konkrét gondolatok szatirikus testét produkálja csupán, azt az intellektuális páncélt, amely a személy és annak élete között helyezkedik el. Ha a forradalmi gyakorlat nem a forradalmi elmélet gyakorlata, önfeláldozó militarizmussá korcsosul, és a forradalmi tevékenységbõl társadalmi kötelezettség válik.

Nem harcolunk a koherens elméletért, mint puszta célért. Számunkra a koherencia értékének gyakorlati szükségessége az, hogy a koherens személyes elmélet megkönnyíti a gondokozást. Például könnyebb elõre látni a társadalmi ellenõrzés jövõbeni fejlõdését, ha koherensen megértjük annak napjainkban használt ideológiáját és technológiáját.
A koherens elmélet létezése leegyszerûsíti az élettel szembeni vágyak megvalósításához szükséges elméleti gyakorlatot.

11.)

A személyes elmélet megteremtésének folyamatában azokat az ideológiákat kell a legerõsebben visszaszorítani, amelyek a legjobban hasonlítanak a forradalmi elméletre. E két végsõ misztifikáció a következõ: a) szituacionizmus b) a tanácsdemokrácia

A Szituacionista Internaciónálé (1958-1971) egy nemzetközi forradalmi szervezõdés volt, amely sokban serkentette a forradalmi elmélet kifejlõdését. A szituacionista elmélet a kritikai elmélet gerincét adja, és még valamivel többet. Minden más ideológiailag hibás interpretáció, amely szituacionizmus néven közismert.

Azok számára, akik csak nemrég fedezték föl, a szituacionista elmélet valahogy úgy fest, mintha választ adna minden kérdésre, az elvesztett élet problémájára. De éppen ez az a pont, amikor éberségre és kritikus gondolkodásra van szükség. A szituacionizmus nyújthatja a túlélés teljes ideológiáját, a védekezõ mechanizmust a durva mindennapokkal szemben, de sajnos ennél többet nemigen.

A tanácsdemokrácia vagy munkásönigazgatás az önigazgatást nyújtja alternatíva ként a kapitalista termelési móddal szemben.
A valódi önigazgatás a társadalmi termelés, a termékek elosztásának és a tömegkommunikáció közvetlen irányítása -- az irányítás nem különválasztott vezetõség által történik, hanem a munkások és az õ egyesületeik végzik. Az önigazgatási mozgalom állandóan újólag megjelenik világszerte a különféle társadalmi forradalmakban. (Oroszország: 1905 és 1917-21, Spanyolország: 1936-7, Magyarország: 1956, Algéria: 1960, Chile: 1972 Portugália: 1975)
Az önigazgatásnál leggyakrabban alkalmazott szervezõdési forma a munkástanácsok voltak. Ezek az üzemek dolgozóinak és a lakókörzeteknek az önálló gyûlései, akik mandátummal bíró tagokat választanak tevékenységük koordinálására. Ez az önigazgatás történelmi gyakorlata és elmélete, amely késõbb ideológiává vált.
Ahol csak a lázadások résztvevõi átélték a társadalmi rend a bérmunka kritikájától induló bírálatát, kiderült, hogy ez a típusú kritika nem teljes. Ez az önigazgatás ugyanis nem a világ minõségi átalakítását irányítja, hanem csupán a világ jelenlegi állapotának statikus, mennyiségi változás következtében létrejött önigazgatása. Ezen állapotnak a  gazdaság ugyanúgy egy különálló, az általa irányított többi emberi tevékenységtõl elválasztott része marad.
Másfelõl, az általános önigazgatásért harcoló mozgalom a tárdadalmi élet összes szekciója és az összes társadalmi viszonyok átalakítását követeli. A tanácsdemokrácia szerint a lényeges csupán az, hogy a gazdaság önigazgató legyen; elkenve ezzel az önigazgatás valódi lényegét -- mind a szubjektivitást, mind a világ megváltoztatására irányuló szándékot. A probléma a munkásellenõrzéssel az, hogy a munkát ellenõrzi. A világot csak azok tudatos és közös tevékenységével lehet helyretenni, akik megmagyarázzák, mi vele most a probléma. A spontán lázadás és a lázadók szubjektivitása ehhez nem elegendõ.
Az autentikus forradalom csakis egy gyakorlati mozgalomban tud megjelenni, olyanban, amelybõl a múlt összes misztifikációját tudatosan kiiktatják.

I.
A „The Spectacle”  kollektíva az eredeti szituacionista mozgalom felismeréseit figyelembe vevõ annak eredményeit tovább gondolni képes csoportosulás. Kritikai tûz alá veszik a  mára a szöveg keletkezése óta még divatosabb szólamvezetõ  neo-dadaista 
– neo-szürrelista betürágók hadát,akik a kapitalista kultúripar segitõ kezét elfogadva, radikális divatot, a stílus”forradalmát”, a kirakat-szituacionizmust (mert részükrõl nem több az egész) alternatív berkekben megteremtették.Ó,irástudók!
Annak idején 1962-körül a szituacionista mozgalom éppen ezért hajította ki a Kotányi féléket,mert egyszerüen le akart számolni a szubkultúrával.Amit belsõ köreikben ez ügyben megtehettek,azt megtették. A késõbb történtek már a “sors iróniájának “a mûve.
A Spectacle szöveg  arra is felhivja a figyelmet,hogy  nem elégséges a szituacionisták kritikai elméletét bemagolni és máris miénk a bölcsek köve.A szerzõk arra figyelmeztetnek ,hogy kizárólagosan az elmélet és gyakorlat egységét felölelõ szembenállás révén folythatható  valódi osztályharc.Minden más mese vakvágány és szubkultúrális hóbort.

E példát pompásan szemlélteti az a Hakim Bey aki ugyan érdekes könyvet irt a Kalóz Utópiákról ,viszont “Immeddiatizmusában”és másutt is ezernyi misztikus zagyvaságot próbált ötvözni a “szituacionista stílussal“ - ekképpen kielégítve önnön “egoista  anarchizmusát”.
A kiegészitések és pótlások mindig gyanúsak, Marxot össze párosítjuk Marcuséval, Bakunyint fajtalankodásra kényszeritjük Murray Boockhinnal – és “nyerünk” egy kriptaszagú posztmodern burzsoá ideólogia terrort .


II.

Vizágyúkkal     Gumibottal      Hazugságaik
Harcolnak az    Nyitják fel     Fényében felismerjük
Özönviz ellen   a Szemünket     az Igazságot

Volker von Törne :
Szügségállapot-Gyakorlat
III.
A Spectacle szöveg leszámol a szituacionisták hamis illúzióival amit a tanács-demokrácia kapcsán  gondoltak és irtak ,(lásd ehhez konkrétan a szituacionisták 68-as kiáltványait pl. For The Power of The Workers Councils-t) ezáltal máris megadják a munkásönigazgatás kritikáját is amikor kijelentik: ”A probléma a munkásellenörzéssel az, hogy a munkát ellenörzi! ” Ennél velõsebben eme sarkalatos pont nem kritizálható, hiszen a kommunista program egyik  legfontosabb szakasza a munka megtámadása  és tagadása lép színre e részben. .Az egyéni gondolkodás öröme forradalmasitásunk öröme,Descartes kimondta : gondolkodom tehát vagyok –és annyiban vagyunk önmagunk  sorsának alakitói,amennyiben saját fejünkel  irányitjuk életünket ,a kapitalista mindenapok  kiüresedésén túl rádöbbenünk az egyéni eszmélésen túlmenöleg kollektiv felismeréseink   forradalomhoz vezethetnek!Az ideológiák negativ szerepének kiemelése a szövegben igen lényeges ,hiszen ezáltal erösitik meg kapitalisták rendjüket,másrészt azonban elég-e rájönnöm társadalmi rabszolga  szerepem  tarthatatlanságára, amennyiben e felismerést nem kapcsolom össze a többiek helyzetével ? Tehát a személyes felismeréseknek el kell vezetniük a kollektiv felismerésekhez vagyis “személyes elmélet és felismerés örömén túl”meg kell jelennie a proletár fegyverek vörös terrorjának. A proletárdiktatúrának!

A forradalomelmélet szövege a felismerés folyamatáról beszél,arról hogy a társadalmi tudatiparral szemben saját fejünkkel kell gondolkodnunk és ne a ránkerõszakolt tõkés érdekeket valljuk magunkénak. Korunkban a tudatipar sokkal erõteljesebben ostromolja és sarkalja a munkásosztályt mint a 70-es években.A kifinomult  elidegenedés üzem hatékonysága tetten  érhetõ felhalmozási kényszerünk, fogyasztási tébolyunk,részlegesen beintegrált tudatunk feltörekvö de egyre lejebb zuhanó életszinvonalunkért folytatott küzdelmünkben.
És jönnek a “Bibliai szörnyek” – a trükkös kapitalista eszközök amelyek révén a proletáriátust odaszögezik , hamis tudatuk hamis vágyai a pillanat fogságában realizálódnak:
munka-család-tulajdon
folytasd… reggeli kelés – munkahely – iskola - szellemi Auschwitz. folytasd… demokrácia – isten – haza - erkölcs.
folytasd… politika - jog – törvények
folytasd… mocsok - bér és éhhalál !
Ahá ! Az ideólogiák bomlasztó magányában fej és arc nélkül a templomi harangok pokoli zajt csinálnak.A kétségbesés hajnali ködében fontos szerepet kap az öntudatra ébredés.  Az osztálytudat!

IV.
Már megint Lenin és 
izmusa .
A leninizmus az ellenforradalom ideólogiája,eszmei és gyakorlati követöinek útja egyenesen torkollik a proletátdiktatúra meghamisitásán keresztül,a munka társadalmába. Itt minden út egyirányba vezet: a Lenini pártállam “Lenin vezette” tõkés diktatúrához.A nevek fel és lecserélhetöek ( Lenin mint a “Nep-hõse” ,Trockij Kronstadt hóhérja,Sztálin ügybuzgó folytatás,Mao mint úszómester-a proletáriátus életmentöje amint az éppen vizbefulladna,Titó marsall aki a demonstráló prolik elött egyet- értöen mosolyog-miközben “gumibotokat “vezényel ellenük stb.stb.)
Tévedés az, amit a Spectacle megállapit ,a burzsoá apparátus nem felcserélhetõ a leninista apparátussal , nem két külön egyberakható politikai rész ,hanem szervesen egymást összetartó  egységes egész: burzsoá ideológia és praxis. Pártjaik az uralkodó osztály politizáló pártjai,akik az aktuális érdek és eröviszonyokhoz idomitják taktikázó  ideológiájukat,ezek a pártok nem a proletáriátus önszervezedõ harci folyamatain át edzödtek és formálódtak,hanem az elit pártjai amelyek “osztálytudatunkat”  az általuk vezérelt és megszabott célok parancsuralmi tébolynak vetik alá. 
Így ”osztálytudatunk “karikatúrája a valódi osztálytudatnak a “hivatalos forradalmár élcsapat” pedig él az adandó lehetöségekkel. És “alkot” rajtunk áttaposva : munka és átnevelõ táborokat,imahelyeket ahol  leróhatjuk kegyeletünket  a munka oltára elõtt és forradalmainkból burzsoá “ünnepnapokat”  hamisitanak (1956!). Egyszóval  a mindennapok munkakényszer cellájába zárnak.  Ha hagyjuk…

Dal Az Apokalipszis Lovasairól:

Mikor beütöttek a nagy bajok itt,
S a szekér beragadt a latyakba,
Az Apokalipszis lovasait
A forradalom riogatta


Váltják szinüket,levedlik a bõrt
De azért valamennyi a régi.
Mind bõg,mind torkaszakadtig üvölt:
Kegyelem!Csak hagyjatok élni.


Kiárusitották Napnyugatot,
Mindent elkótyavetyéltek.
Került egy rossz gebe:úgy-ahogy
Csak megteszi,igy beszéltek.

Váltják szinüket,levedlik a bört,
De azért valamennyi a régi
Nézték a gebét: nem a legkitünõbb,
De vegyük meg,hátha megéri.

Csináltak egy isteni háborút:
A góré nem nimolista
A vége igaz,nem jól alakult,
De azért volt némi profitja.

Váltják szinüket,levedlik a bõrt.
De azért valamennyi a régi.
Ti felhúztátok a házukat-õk
Nem hagynak benne élni.

Volker Von Törne




V.

Személyes forradalomélet  szervesen kapcsolodik Marx  Német Ideólogiájának általában az uralkodó ideológiákat porrá zúzó téziseihez illetve   a  Gazdaság-Filozófiai Kéziratok és ezen keresztül robogva Debord A Látvány Társadalmának elidegenedés-kritikájához. Amazoknál lényegesebben egyszerübb,olvashatóbb. Terjedelménél fogva kevésbé analizáló,és szubjektivabban megirt brosúra. Látszólagos  kritikája a szövegnek, hogy ,túlzott jelentöséget tulajdonit a gondolkodás az öntudatra eszmélés folymatának.


Nem véletlen,hogy Horvátországban egy meröben individualista -reformista magát anarchistának való egyébiránt csak egy szubkultúrába és piacába  ágyazott társaság a Z.A.P. adta ki Osobna Revolucionarna Teorija-t.Hiszen éppen a kritikátlan  átvételük, a velük való önigazolások vezetnek az efféle fontos szövegek  hatásának letompitásához. Kicseresznyézik belöle,ami  egoista látásmóduknak megfelel és vásári mutatványként felvillantják. Folytatva azt a gondolatsort,hogy nagyobb szerepet kap a kelleténél a személyes gondolkodás folymata,két bekezdésben (a 10-esben és a 11-esben) kitérnek a praxis és teoria egységének alapvetõ fontosságára is, és világossá teszik a helyzetet.Így felszámolják a látszólagos kritika pillanatnyi lehetöségét is.Summa summárum. ”A filózofusok a világot csak különbözõképpen értelmezték,a feladat az,hogy megváltoztassuk”(Marx)

Spectacular Times Fragmentumok


Forradalmi fragmentumok:
egy idézet,egy jelszó,egy falfirka is megteszi.
Mindazt amit hosszabban leirtak,most röviden velösen és közérthetöen felelevenednek. Kis UNDERGROUND kiadványaiban a Spectacular Times közreadja “kabaréját”.
Tárgya a tökés rendszer utálata és megvetése akár egy Vaneigem sor,akár egy bolsevik ellenes fricska szellemében.

Stan és Pan öklét rázza itt a tõke ellen,Marxal és Bakunyinnal,kézen fogva.

Forrásai írottan és vizuálisan a Spectacular Times alábbi kadványai:
- Cities of illusons,
- The Bad Days Will End,
- Bigger Cages-Longer Chains.

Szándékunkban áll a közeljövõben közreadni egy 68-as eseményekkel foglalkozó kiadványt,amiben az utcakõ költészete: falfirkák és plakátok egyetemben ama nevezetes forradalmi év krónologiájával látja majd meg a napvilágot..Nyilvánvalóan a két kiadvány kapcsolódik egymáshoz…idõrendben visszafelé haladunk.

 

 


“A kétségbeesés : Mindennapjaink forradalmárainak       gyermekbetegsége :”
(Vaneigem)
Teória   -    amikor  elveid vannak
Ideólogia -  amikor az elveké vagy

Tézis
Aantitézis
Szintézis       //paralizis

Kuba,   tenger,napfény, homok,szocializmus,
A radikális divat tökéletesen alkalmazkodik ahhoz a társadalomhoz,amely a vörös hordós sõrt,azzal a szlogennel tudja eladni,hogy jön a vörös forradalom.(Vaneigem)

Haladj a korral-ez azok mottója,akik profitot csinálnak ha hagyod(Vaneigem)

Több áldozat volt,a Téli Palota ostrománál a filmjelenetben,mint a valóságban.
A békejeles pulóver 30 font.
A vallás békít ,de nem a hívõk életkörülményeinek megváltoztatásával, hanem azáltal, hogy megtanitja nekik eltûrni az eltûrhetetlent és jelentést add szenvedéseiknek.

 

Az elmúlt 20-évben egyre többen s többen fordultak élénken érdeklõdve az alternativ dolgok felé
Alternatív gyógyászat, életstílus, és más új egyéb alternatívák kerülnek napvilágra arányosan azzal,ahogyan a látvány kitermeli azokat.

Bolsevikok  - a marxisták, leninisták, marxista-leninisták, maoisták és a  trockizmus 57-es variációi.Számos embernek feltûnik,hogyan szimbolizálják azt a látványt,amit a kapitalizmus elleni  lázadás jelent.
Minden egyéb feljegyzés a bolsevizmusról hamis.A bolsevik forradalom mint látvány az egyetlen választás amit nekünk kínálnak:választás az uralkodó látványa és az ellenzék látványa között.

Míg a marxizmus látszat örökösei egy pozitivitással teletömött világban,elfelejtették a negativ részt és ezzel együtt a számüzték a dialektikát a múzeumba.A szituacionisták éppen ennek a negatív résznek a feltámadását hirdették és éppen ennek a dialektikának a valóságát ismerték fel,amelynek nyelvezetét és lázadó stílusát  meglelték.
( 1972-es levélrészlet ,más forrásból)
“A kihallgatásnak létezik egy rendszere a világban,ezt hivják Kemény úrnak és Puha úrnak.
Kemény úr bejön a celládba,hangosan fegyegetõzik és erõszakos,felpofoz,megszurkál,megrugdos és végül otthagy téged azzal a fenyegetõzéssel,hogy visszajön.
Aztán jön Puha úr megnyugtat téged,cigeretával kínál kávéért vagy teáért küldet,meghallgatja panaszodat,szimpatizál veled és hangsúlyozza elõtted  szolidaritását aztán végsõ soron együttmûködést ajánl. Ha mindent elmondasz neki,talán megtudja elõzni,hogy Kemény úr visszajöjjön.
A burzsoá demokráciában Kemény úr és Puha úr politikai szerepeit,a bal és jobboldali pártok játsszák.Minél jobban “viselkedik a jobboldal,annál vonzóbbnak tûnik a baloldal”
Ez az illúzió ugyanolyan veszélyes a politikában,mint a cellában.
Az önigazgató közösségek megpróbálták megreformálni a látványt,a termelõk szemszögébõl,a bérabszolgaságban és alamizsnáktól elfáradt indivídumok alkották ezeket a közöségeket és szimpatizáns köreiket.Ugyan ki lehetett volna,egy ilyen vállalkozás ellen?
E vállalkozás hangsúlyozottá tette e kevés indivídum életét és megadta nekik az  az együttes munka élményét.De a potenciális társadalmi változások  leleplezõdtek – az elsõ bankkölcsönnél, ami visszaillesztette öket a kapitalista gazdaságba.A probléma az a munkásönigazgatással, hogy a kapitalizmuson belül zajlik és valójában sohasem hagyta el a piacot - mivel erre képtelen.
A kapitalizmus nem megreformálható apró részletekben -  természetesen  nem célunk ,hogy bankölcsönöket vegyünk fel azért,hogy visszavásároljuk a világot a kapitalizmustól.
És az sem célunk,hogy a kapitalizmus müködjön!
Az élet minden pillanatának és eseményének építésében kifejtett szabad kreativitás az egyetlen költészet,a mindenki által mûvelt költészet a forradalmi ünnep kezdete.
A reakciósok között nincsenek fokozati eltérések.
Dolgozz és imádkozz
Élj szerényen
Tied lesz a pite
az égben
azután hogy meghaltál.
(Joe Hill)
Szituacionista breviáriumból válogattunk - a forrásokra már utaltunk a fentiekben..
A Spectacular Times egyeneságon összeköti a Szituacionista Internacionálét a The Spectacle csoportosulással-ezt nevezzük általában  a harc folytonosságnak.