Augusztus 20-a István nap: ismét tetőfokára hág a nacionalista és a klerikális téboly. Mikor az állam és vezetői magukat és saját történelmüket készülnek ünnepelni, nem állhatjuk meg, hogy ne fejezzük ki e „csodálatos” nemzeti és állami ünnep felett érzett nemtetszésünket és mélységes ellenszenvünket.

 

Fontosnak tartunk rámutatni mindazokra a következetlenségekre és antagonizmusokra, amelyek a kezdetektől fogva átszőtték ezt az ünnepet. Többek között arra a tényre, hogy az események központi figurája, István király egyáltalán nem vallotta és követte azokat az értékeket, amelyeket napjaink konzervatív politikusai előszeretettel hangoztatni igyekeznek. István a legkevésbé sem volt hagyománytisztelő: ez a korábbi vallási szokások ellehetetlenítésétől kezdve az öröklési rend radikális megváltoztatásáig sok mindenre értendő. Semmibe vette a „család szentségét”: számos rokonával leszámolt (Koppányt felnégyeltette, Gyulát fogságba vetette, unokatestvérét Vazult megvakíttatta, fiait pedig száműzte). Gyilkos volt és kegyetlen: persze akkoriban ez nem ment ritkaságszámba, de azért „szenthez” méltónak semmiképpen sem tekinthető. Ráadásul cseppet sem volt „nemzeti” uralkodó (amennyire persze ez a fogalom e korszakra vonatkozóan egyáltalán használható), hiszen külföldről szerzett feleséget éppúgy, mint papokat és fegyvereseket, akiket aztán saját népe ellen fordított. István király és a politikai irányvonalát követő későbbi magyar uralkodók (úgymint a szintén „szentként” tisztelt László vagy „Könyves” Kálmán) a kard, a törvény és az egyház „szentháromságát” felhasználva olyan változások elindítói voltak, amelyek együtt jártak a nemzetségi földbirtoklás rendjének felszámolásával, a törvénykezés, bíráskodás és végrehajtás mechanizmusainak központosításával, valamint az adóztatás kiterjesztésével az alattvalók szinte egészére. Ezek a folyamatok számos korábban szabad státuszú személyt, illetve réteget taszítottak függőségbe, arra kényszerítve őket, hogy becstelen szolgálatból vagy bűnözésből éljenek, továbbá megágyaztak a földesúri kizsákmányolás és a jobbágyság korábban nem ismert rendszerének.

 

Miközben az „ünnep” alatt vélhetően felcsendül majd több Brüsszel- és EU-ellenes sallang, nem árt észrevenni azt sem, hogy István éppen kora legnagyobb hatalmaival (a Német-Római Császársággal, a Bizánci Birodalommal és a pápával) törekedett jó viszony kialakítására, s ennek érdekében igyekezett is megfelelni azok elvárásainak. Nem a „nemzeti elzárkózás” politikáját választotta tehát. Hasonlóképpen a nagy egyházi rongyrázás közepette, amely ezt az ünnepet rendszerint kísérni szokta, nem szabad elfeledkezni arról, hogy Istvánnak köszönhetően az egész korabeli magyar társadalommal szemben egyfajta keresztes hadjáratra került sor, ami vallásukra, szokásaikra, életmódjukra egyaránt negatív következményekkel járt. Ráadásul a kiépülő egyházi rendszer fenntartásának költségeit is javarészt a kényszerkeresztelkedő lakosságnak kellett megfizetnie. Ahhoz, hogy megértsük, ez a folyamat mekkora felháborodást váltott ki az akkori magyar nép (és a Kárpát-medencét lakó más népek) soraiból, elég csak egy pillantást vetnünk a korszak véres pogánylázadásaira. István király és tetteinek kritikátlan dicsőítése tehát nem pusztán vérlázító cselekvés, de képmutató és ellentmondásoktól terhes is.

 

Mindezek után érdemes feltenni a kérdést, mit is jelent tulajdonképpen a „nemzeti ünnep” kifejezés? István és követői nem pusztán a korabeli uralkodó osztály rivális csoportjaival számoltak le, hanem szembementek a társadalom egészével. A „nemzeti ünnep” tehát valójában csak egy szűk csoport számára lehet ünnep, azok számára, akik ma – éppúgy, mint példaképük hajdanán – két lábbal tiporják most a nép saját boldogulásához való jogait. A „nemzeti eszme” és a „nemzeti érdekek” hangoztatása ravasz fegyver részükről arra, hogy az emberekkel látszólag önként elfogadtassák saját alávetettségüket, és megerősítsék az állam és vezetőinek tekintélyét és hatalmát.

 

Nemet mondunk tehát István király kultuszára éppúgy, mint a „nemzeti ünnep” mögött megbújó nacionalizmusra, államfetisizmusra és egyházi öntömjénezésre. Kinyilvánítjuk újfent internacionalista álláspontunkat és szolidaritásunkat az állam és a tőke által elnyomott emberekkel, bárhol éljenek is a világon.

 

anarchoinfo