Gondolkodj és Lázadj!

Akiknek nem tetszik a rendszer, egy kis olvasnivaló.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Amit eddig félreértettél a materializmussal kapcsolatban

 

A materializmus-idealizmus ellentétpárt szerintünk a következő három szempontból lehet szemügyre venni. Ez a három pont egymástól többé-kevésbé független, a legváltozatosabb kombinációkban létezhetnek emberek fejében.

 

1. Az anyagi világ

 

1/a. A világ keletkezése.

1/b. A természet jelenlegi működése.

 

Ebből a szempontból két fajta idealizmust különböztethetünk meg: A vallások döntő többsége objektív idealista, szerintük egy tőlünk, emberektől független hatalmas lény (Isten) teremtette a világot a fizikai törvényekkel együtt, és jelenleg is ő kormányozza, és ő e törvények fölött áll. A szubjektív idealisták szerint nem is létezik anyagi világ a mi tudatunktól függetlenül, pl. ha arra gondolok, hogy nyerek a lottón, akkor a puszta gondolatnak hatása van arra, hogy tényleg nyerek-e. Egyes vallásokban (főleg keleten) sok a szubjektív idealista elem.

 

A materializmus szerint a természet működését a tudatunktól és bármiféle szellemtől független természeti törvények írják le, az emberi tudat, ill. a gondolkodás is anyagi folyamatok által meghatározott. A természettudományok egyre jobban visszafejtik, megértik a fizikai univerzum keletkezését (lásd pl. az ősrobbanás elmélet) vagy épp az emberi faj kialakulását. Vannak olyanok is (pl. vallásos fizikusok), akik szerint isten teremtette a világot a természet törvényeivel együtt, de azóta ezen törvények szerint mozog, fejlődik. Ezeknél a gondolkodóknál keveredik a materializmus és az idealizmus.

 

2. Az emberi társadalom és az emberiség történelme

 

Az idealisták a nagy embereket és az eszméket teszik meg a történelem mozgatóinak (Isten és hasonló természetfölötti lények mellett, részben tőlük függetlenül). Az államférfiak, feltalálók stb. ötletei, szeszélye, akarata, szenvedélye a fő okai a történéseknek. A bajokat egyes emberek vagy csoportok butasága, önzése, ármánykodása okozza, lásd összeesküvés-elméletek. Ebből gyakran következik a moralizálás és a büntetések követelése.

 

A történelem és a társadalom materialista szemlélete szerint minden ember a saját (és társai) boldogulása érdekében tevékenykedik, és ennek eredőjéből, kölcsönhatásaiból jön ki bonyolult, dialektikus módon a társadalom működése és történelmi fejlődése (a dialektikus materializmusról talán legközelebb). Ezt a működést logikus törvényszerűségekkel le lehet írni, még ha azok nem is olyan egzaktak, mint a fizika törvényei. A termelőeszközök és termelési viszonyok fejlődése az egyéni akarattól lényegében független, és alapvető kölcsönhatásban van a politikával, és általában a társadalom minden szférájával. Tehát nem arról van szó, hogy az eszmék és elméletek ne lennének fontosak, hanem arról, hogy az emberi tudatot és viselkedést is a társadalom termeli ki az eszmékkel és elméletekkel együtt. Az ember mindennapi tevékenysége, és azon viszonyok, amelyek között él, amelyek között mindennap tevékenykedik, egyszóval a léthelyzete alapvetően befolyásolja az ember gondolkodásmódját.

 

Egyesek azzal támadnak minket, hogy leegyszerűsítjük a dolgokat, amikor azt mondjuk, hogy a társadalmi problémák oka a kapitalizmus. Mi más lehetne a társadalmon kívül a társadalmi problémák oka? A sátán vagy a gyíklények? A mechanisztikus materialisták erre természetesen azt válaszolnák, hogy a gének. Csakhogy a társadalomtudományok (antropológia, pszichológia, szociológia…) álláspontja szerint a gének egyáltalán nem határozzák meg olyan szinten az embert, hogy szükségszerűen csak olyan társadalom létezhet, ahol a tulajdonukba zárt emberek fő mozgatórugója az egyéni (családi) felhalmozás. (Lásd erről az emberi természetről szóló írásunkat is.)

 

A kapitalista társadalom, más osztálytársadalmakhoz hasonlóan, elidegenedett, hierarchikus társadalom, alapja a tulajdon, az árutermelés, a bérmunka. A termelést ténylegesen végző emberek bérmunkát végeznek, mivel a termelőeszközök mások (tőkések, állam) tulajdonában vannak. A termékek nem kerülnek a munkások tulajdonába, csak akkor, ha áruként megveszik őket. A termelésben a döntéseknél nem közvetlenül a munkások szükségleteit, hanem a maximális profitot tartják szem előtt. A kapitalista társadalom egy összefüggő egészet, egy teljességet, egy totalitást alkot, amelyben ellentétek és egymás ellen ható tendenciák eredőjéből adódik az egész mozgása, fejlődése. Tehát a kapitalizmus imént felsorolt alapjaiból már következnek a jelenleg is tapasztalható társadalmi problémák, a válságok, a munkanélküliség, a háborúk, kirekesztett csoportok kialakulása stb. Vagyis nem csak a nagyvállalatok és bankok uralmát, nem csak a szabadpiaci rendszereket hívjuk kapitalizmusnak.

 

Egyesek azt mondhatják: „Értem én a történelmi materializmust, tudom, hogy a pénz mozgat mindent!”
Azonban ezt legfeljebb vulgármaterializmusnak lehet nevezni, és nem csak azért, mert leegyszerűsített féligazság. Aki így gondolkodik, az általában vagy bizonyos embercsoportokat ítél el (pl. zsidók), vagy általában az embert, ahelyett, hogy egy konkrét társadalomban élő, az adott társadalom hatásai és kényszerei alatt működő embert venné szemügyre és a viszonyrendszert mint totalitást támadná meg. Ebből a vulgáris „az ember már csak ilyen pénzhajhász” perspektívából az következik, hogy mondjunk le az emberiségről és süllyedjünk apátiába. A valódi materialista szemléletmódból és a társadalom alapos tanulmányozásából pedig az, hogy a kapitalizmus is történelmi képződmény, a saját növekvő ellentmondásai miatt szükségszerűen vége lesz, és mi tehetünk azért, hogy agóniáját lerövidítsük a meghaladására történő szervezkedéssel.

 

3. Értékrend

Ha a mindennapokban idealistának neveznek valakit, akkor azt értik rajta, hogy szép eszmékben hisz, hogy számára a szeretet, a béke fontos dolgok, amikért érdemes önzetlenül nagy áldozatokat hozni. A materialista pedig azt szokta jelenteni, hogy minél több pénz, hatalom, szex és általában az anyagi javak fontosak valakinek az életében. Az ilyen értelemben vett materialisták naivnak és gyerekesnek tartják az értékrendi idealistákat, ők maguk viszont szélsőséges esetben cinikus nihilisták lesznek.

A materializmus/idealizmus kifejezések ilyen használata pejoratív és vulgáris. Ez időben később alakult ki, mint az 1.-es és 2-es pontban említettek, és pont az eredeti filozófiai kifejezések meg nem értéséből, ill. szándékos ferdítéséből származik (pl. egyházi propaganda).

 

Megjegyezzük, hogy ebben a "hétköznapi", értékrendi értelemben mi, anarchisták/kommunisták bizonyos mértékig idealisták vagyunk, mert vállaljuk az önkéntes munkát, sőt, akár anyagi áldozatot azért, hogy a kapitalizmus helyett egy emberhez méltóbb társadalom jöjjön létre. Azok az ideológusok, akik eladták magukat az uralkodó elitnek, és a kizsákmányolás elfogadtatásán dolgoznak, anyagilag jobban élnek, mint mi, értékrendileg ők többnyire materialistábbak, mint mi. A 2. pontban kifejtett történelmi materializmust viszont általában nem értik, nem is áll érdekükben, hogy megértsék.

Augusztus 20-a nem a mi ünnepünk!

 

Augusztus 20-a István nap: ismét tetőfokára hág a nacionalista és a klerikális téboly. Mikor az állam és vezetői magukat és saját történelmüket készülnek ünnepelni, nem állhatjuk meg, hogy ne fejezzük ki e „csodálatos” nemzeti és állami ünnep felett érzett nemtetszésünket és mélységes ellenszenvünket.

 

Fontosnak tartunk rámutatni mindazokra a következetlenségekre és antagonizmusokra, amelyek a kezdetektől fogva átszőtték ezt az ünnepet. Többek között arra a tényre, hogy az események központi figurája, István király egyáltalán nem vallotta és követte azokat az értékeket, amelyeket napjaink konzervatív politikusai előszeretettel hangoztatni igyekeznek. István a legkevésbé sem volt hagyománytisztelő: ez a korábbi vallási szokások ellehetetlenítésétől kezdve az öröklési rend radikális megváltoztatásáig sok mindenre értendő. Semmibe vette a „család szentségét”: számos rokonával leszámolt (Koppányt felnégyeltette, Gyulát fogságba vetette, unokatestvérét Vazult megvakíttatta, fiait pedig száműzte). Gyilkos volt és kegyetlen: persze akkoriban ez nem ment ritkaságszámba, de azért „szenthez” méltónak semmiképpen sem tekinthető. Ráadásul cseppet sem volt „nemzeti” uralkodó (amennyire persze ez a fogalom e korszakra vonatkozóan egyáltalán használható), hiszen külföldről szerzett feleséget éppúgy, mint papokat és fegyvereseket, akiket aztán saját népe ellen fordított. István király és a politikai irányvonalát követő későbbi magyar uralkodók (úgymint a szintén „szentként” tisztelt László vagy „Könyves” Kálmán) a kard, a törvény és az egyház „szentháromságát” felhasználva olyan változások elindítói voltak, amelyek együtt jártak a nemzetségi földbirtoklás rendjének felszámolásával, a törvénykezés, bíráskodás és végrehajtás mechanizmusainak központosításával, valamint az adóztatás kiterjesztésével az alattvalók szinte egészére. Ezek a folyamatok számos korábban szabad státuszú személyt, illetve réteget taszítottak függőségbe, arra kényszerítve őket, hogy becstelen szolgálatból vagy bűnözésből éljenek, továbbá megágyaztak a földesúri kizsákmányolás és a jobbágyság korábban nem ismert rendszerének.

 

Miközben az „ünnep” alatt vélhetően felcsendül majd több Brüsszel- és EU-ellenes sallang, nem árt észrevenni azt sem, hogy István éppen kora legnagyobb hatalmaival (a Német-Római Császársággal, a Bizánci Birodalommal és a pápával) törekedett jó viszony kialakítására, s ennek érdekében igyekezett is megfelelni azok elvárásainak. Nem a „nemzeti elzárkózás” politikáját választotta tehát. Hasonlóképpen a nagy egyházi rongyrázás közepette, amely ezt az ünnepet rendszerint kísérni szokta, nem szabad elfeledkezni arról, hogy Istvánnak köszönhetően az egész korabeli magyar társadalommal szemben egyfajta keresztes hadjáratra került sor, ami vallásukra, szokásaikra, életmódjukra egyaránt negatív következményekkel járt. Ráadásul a kiépülő egyházi rendszer fenntartásának költségeit is javarészt a kényszerkeresztelkedő lakosságnak kellett megfizetnie. Ahhoz, hogy megértsük, ez a folyamat mekkora felháborodást váltott ki az akkori magyar nép (és a Kárpát-medencét lakó más népek) soraiból, elég csak egy pillantást vetnünk a korszak véres pogánylázadásaira. István király és tetteinek kritikátlan dicsőítése tehát nem pusztán vérlázító cselekvés, de képmutató és ellentmondásoktól terhes is.

 

Mindezek után érdemes feltenni a kérdést, mit is jelent tulajdonképpen a „nemzeti ünnep” kifejezés? István és követői nem pusztán a korabeli uralkodó osztály rivális csoportjaival számoltak le, hanem szembementek a társadalom egészével. A „nemzeti ünnep” tehát valójában csak egy szűk csoport számára lehet ünnep, azok számára, akik ma – éppúgy, mint példaképük hajdanán – két lábbal tiporják most a nép saját boldogulásához való jogait. A „nemzeti eszme” és a „nemzeti érdekek” hangoztatása ravasz fegyver részükről arra, hogy az emberekkel látszólag önként elfogadtassák saját alávetettségüket, és megerősítsék az állam és vezetőinek tekintélyét és hatalmát.

 

Nemet mondunk tehát István király kultuszára éppúgy, mint a „nemzeti ünnep” mögött megbújó nacionalizmusra, államfetisizmusra és egyházi öntömjénezésre. Kinyilvánítjuk újfent internacionalista álláspontunkat és szolidaritásunkat az állam és a tőke által elnyomott emberekkel, bárhol éljenek is a világon.

 

anarchoinfo