Beszámoló a Euromediterranian Workers Economy találkozóról

 

Az 1956-os idei, jubileumi visszaemlékezés napjait, amikor is a történések egy kevésbé ismert és népszerű aspektusáról, nevezetesen a munkástanácsok létrejöttéről és a munkások önigazgatásának a kialakulásáról is megemlékezünk, kivételesen patetikussá tudtuk tenni az Euromediterranian Workers Economy találkozóra ellátogatva.

Ez által lehetőségünk adódott ugyanis bepillantást nyerni a világ számos pontján zajló munkások önrendelkezési mozgalmának jelenkori törekvéseibe. A konferencia október 28. és 30. között került megrendezésre, Thessalonikiben, a Vio.Me üzemcsarnokaiban. A Vio.Me egy olyan kooperatíva, amelyet 2013-ban foglaltak vissza az alkalmazottak, miután a tulajdonosok hónapokon át nem fizették ki őket. A korábbi építőanyag-üzem jelenleg önigazgató módon környezetbarát tisztítószereket gyárt, és részt vesz a városban szerveződő változatos szociális tiltakozásokban. Megfelelő hely volt tehát arra, hogy több mint 16 ország önigazgató üzemeit és politikai kollektíváit üdvözölhesse. Kezdeményezések tucatjai mutatták be itt szerveződési koncepciójukat és tapasztalataikat, a konferencia színtere információcserére és nemzetközi kapcsolatok kiépítésére adott lehetőséget. A nagyszámú európai kollektíva mellett több dél-amerikai üzem is betekintést nyújtott működésébe.

 

A találkozó első napján több mint 150 látogató előtt mondott nyitóbeszédet a Vio.Me egyik dolgozója, a konferencia szervezőbizottságának képviselője, Andres Ruggeri Argentínából, és Benoit Borrits az Association pour l´Autogestion-tól Franciaországból. Négy nagyobb panelen számoltak be a különböző kollektívák a keletkezésükről és alapelveikről. Mindegyik konzekvensen az önigazgatásra és a demokratikus döntéshozatali struktúrára épül.

Görögország különböző szociális mozgalmainak szereplői mellett figyelemmel kísérték a vitákat delegációk a volt-Jugoszlávia területéről, Spanyolországból, Németországból és más országokból. Élő kapcsolások segítségével interaktív körsétákat lehetett tenni az egyes üzemekben. Még a szünetekben is élénk információcsere zajlott, amelyet a nyelvi sokszínűség miatt néha csak heves gesztikulációval lehetett lebonyolítani.

Ami már a kezdetektől nyilvánvalóvá vált; habár számos önigazgató üzem létezik, azonban egyik sem olyan, mint a másik. Továbbá Európában az egyes országokban is eltérő mértékű tapasztalattal rendelkeznek a helyreállított –  újraüzemeltetett gyárakkal és vállalkozásokkal kapcsolatban. Talán a legjelentősebbek a görög Vio.Me, illetve az olasz Officine Zero. A két kezdeményezés szemléletesen bemutatja az önigazgató kollektívák működésének két, jellemző típusát. Míg a Vio.Me üzemcsarnokában egy összehangolt, egymásra épülő gyártási folyamat zajlik, amely egy szűk termékskálát állít elő, addig az Officine Zero (ami egy korábban autóipari alkatrészeket készítő gyár helyén működik) számos, egymástól különböző, párhuzamosan végzett tevékenységnek - legyen az gyártás vagy szolgáltatás- biztosít teret és eszközöket.

További, sokszor nem ismert közös jellemzője a helyreállított gyáraknak és vállalkozásoknak, illetve az azokat működtető kollektíváknak, hogy olyan termékek előállítását tűzik ki célul, amelyek gyártása során figyelembe veszik a környezeti fenntarthatóság követelményét, az esetlegesen előforduló környezeti károk elkerülését, így is hozzájárulva az őket körülvevő közösség, illetve tágabb értelemben az egész társadalom igényeinek kielégítéséhez, a közjó gyarapításához.

Csak Franciaországban már kb. 51.000 ember dolgozik kollektívákban, Argentínában több mint 60.000, akik a megélhetésüket így fedezik. Ami a bemutatott üzemekben kétségtelenül közös, hogy eltökélt modern kori munkás-mozgalmi törekvéseknek köszönhetően keletkeztek, amelyben a kollektíva politizálódott és radikalizálódott. Legyen az a munkahelyek visszafoglalása vagy demonstrációkon való részvétel, az akciók sávszélessége változatos.

A beszélgetések alatt kikerülhetetlenül felmerült újra meg újra az önigazgatások tapasztalatainak politikai dimenziója is, egyértelmű és határozott javaslatokkal a neoliberális, kapitalista gazdaságrendszer elleni küzdelem vonatkozásában. Lokális szintekre lebontva bemutatták például a Spanyol Gazdaságtudományi Intézet és a madridi takarító szervezetek újra-társadalmasított önigazgatásának modelljét egy együttműködési rendszeren keresztül.

 

Végig a találkozó alatt könyves standok voltak felállítva, ahol főként a konferencián tárgyalt témákban kínáltak irodalmakat, ismeretterjesztő anyagokat. Az információs asztalokon pedig a különböző társaságok szórólapjaival és a körzet szövetségeseinek állás-ajánlataival lehetett megismerkedni.

Figyelemre méltónak találtuk a tolmácsolás zseniális rendszerét, hiszen 6 nyelvre fordították egyidejűleg a diskurzusokat. A szervezők a tolmácsok részére egyszerű, de rendkívül ötletes fülkéket állítottak fel. Az egyes nyelvekre történő tolmácsolás pedig rádiójelek segítségével, fül-és fejhallgatókon keresztül jutott el a résztvevőkhöz.

Egy önkiszolgáló ételbár folyamatosan a program alatt melegágya volt a kapcsolat-teremtésnek. Továbbá több levetített rövidfilm tette szemléletesebbé az elbeszélt eseményeket. Az egyes napok végén a rendezők a résztvevők számára kikapcsolódásképp görög és más ethno-zenei koncerteket szerveztek, melyek kiváló alkalmat nyújtottak a barátkozásra, ismerkedésre.

 

Itt hadd említsünk meg még egy érdekességet. A görög barátaink gondoskodása a rendkívül ízletes és megfizethető ebéden kívül az elszállásolásra is kiterjedt. A szervezők körültekintő módon minden résztvevő számára – aki azt igényelte -, igyekeztek a leginkább megfelelő szállást megtalálni. Lehetőséget biztosítottak a gyár területén belül a hálózsákos ott alvásra, illetve helyi családok is megnyitották otthonaikat a résztvevők előtt.

A szervezés kiterjedt arra is, hogy a konferencia előadásain túli időtöltésünk is tartalmas és hasznos lehessen. Térképpel és részletes bemutatóval ellátott listát kaptunk a városban fellelhető szövetkezeti egységekről (bárok, éttermek, élelmiszerboltok, könyvesboltok, könyvtár, stb.). Élve a nagyszerű lehetőségekkel, ellátogattunk például egy kooperatív-szupermarketbe, amelyben olyan termékek kaphatók, amelyeket főként helyi termelők állítanak elő, illetve olyan gyártók, amelyek garantáltan tiszteletben tartják a munkások jogait, igényeit és méltóságát. Az üzletmenet döntéseit közvetlen, horizontális elven alapuló heti, illetve havi gyűlések keretein belül szavazzák meg az ott dolgozók.

 

A nap utolsó előadásán a mexikói oktatási testület egyik tagja a közép-amerikai helyzetről és harcokról számolt be. Hónapok óta tiltakoznak a tanárok és támogatóik egy új oktatási reform ellen. A mexikói beszámoló kapcsán merült fel egy másik fontos téma, mint a régióra jellemző sajátosság, nevezetesen a közjavak feletti közösségi kontrollért folytatott küzdelemnek a 21. századi antikolonista mozgalommal való összekapcsolódása az azt kiváltó nyugati nagyvállalatok földeket kisajátító magatartása miatt. Felhívást is intéztek a résztvevők számára, hogy lehetőség szerint kísérjék figyelemmel a közeljövőben a megmozdulásokat Latin-Amerika szerte.

 

A második napon észrevehetően többen jelentek meg, így a látogatók száma már meghaladta a 250- 300 főt. Az első nap elméleti áttekintése után az önigazgatás különböző kérdéseit konkrétabban vitatták meg az előadók. A Thessaloniki-ben működő Micropolis elnevezésű szociális központ képviselői elmagyarázták, milyen nehézségek bukkannak fel egy szolidaritáson nyugvó gazdálkodás felépítése közben. Szemléletessé tették, hogy milyen összefüggések és hasonlóságok állnak fenn egy önigazgató együttműködés és a szociális mozgalmak megszervezése között.

A Women‘s Economy Committee of Rojava (rojavai Nők Gazdaságának Bizottsága) egyik képviselője egy élő videó-kapcsolás során számolt be a szíriai kanton helyzetéről: az önigazgatás helyi lehetőségeiről, vagyis egy a demokrácia és az ökológia elvén alapuló gazdaság átültetésének konkrét tervéről, az egész régióra vonatkozóan. Ez az előadás volt talán az, amely a legnagyobb hatással volt a hallgatóságra.

Élénk viták alakultak ki a dolgozók antagonisztikus törekvéseinek nehézségeiről, valamint arról is, hogy az önigazgató üzemek hogyan változtathatják meg társadalmi kapcsolatainkat. Milyen szerep jut a projekteknek, a társadalmi változáshoz vezető folyamatokat elősegítésének érdekében? Hogyan integrálhatók az üzemek a lokális és globális struktúrákba? Mindegyiknek összeköttetésben kell állnia, vagy tevékenykedhetnek autonóm sejtekként? Minden résztvevőt elgondolkodtattak ezekkel a kérdésekkel, arra bátorítva a hallgatóságot, hogy keressük együtt a megoldást a felvázolt kihívásokra.

Az első nap visszafogott atmoszférája érezhetően fellazult, amihez bizonyosan hozzájárultak a közös esti rendezvények is. Sok résztvevő aktívan részt vett a diskurzusokban, vitákban, sokan elérhetőséget cseréltek és közös rendezvények szervezéséről állapodtak meg. A Vio.Me gyárterülete már nem csupán az itt dolgozók munkahelye volt többé, hanem a különböző ötletek, tervek és remények olvasztótégelye.

A Langadikia menekült tábor lakói beszámoltak a mindennapi szükségleteik fedezését szolgáló önszerveződő vállalkozásuk eredményeiről. A ruházati cikkeket előállító kollektíva a menekültek megtakarított pénzéből indult el, elsősorban a táborban lakó gyermekek szükségleteinek befedezésére.

 

Kiemelnénk azt az etapot, melyet a Union Syndicale Solidaires delegáció tagjai tartottak. A francia szakszervezeteket tömörítő ernyőszervezet képviselői a mozgósításnak, az összefogásnak a fontosságát ecsetelték. Hitelességükhöz nem férhet kétség, hiszen akcióik erejét láthattuk nyáron, a sportesemények ideje alatt is, a párizsi utcákon zajló tömeges megmozdulások kapcsán. A szervezet híres nagyfokú mozgósítási potenciáljáról, amelyet a foglalkoztatást negatívan érintő munkajogi reform ellenében rendkívül hatékonyan szemléltettek.

A Franciaországban működő újjáélesztett üzemek többek között rajtuk keresztül tudják az embereket szolidaritásra és akár bojkottra buzdítani, főleg olyan esetekben, amikor állami médiumok, illetve a velük kapcsolatban álló konglomerátumok igyekeznek nyomást gyakorolni kollektívákra és rossz színben feltűntetni azokat.

 

A reggeli kávé után a 3. nap egyből vitába csöppentünk. Az első panelen közintézmények és szolgáltatások önigazgató kezdeményezéseinek francia, spanyol és görög képviselői vitatták meg az önszerveződő, közös öngondoskodás bizalmi felépítésének nehézségeit. A házigazda Görögország esetében a privatizáció témája nagyon is aktuális, hiszen éppen szeptember végén döntött a szociáldemokrata Syriza a közös tulajdonban lévő vízművek eladásáról - a választási ígéreteivel ellentétben. A korábban elfoglalt görög ERT3 rádióadó egyik dolgozója is ismertette az aktuális kormánnyal kapcsolatos tapasztalatait. A politikusok korábbi hitegetéseikkel ellentétben nagyon hirtelen véget vetettek a médiaintézmény önszerveződésének. Ma újra létezik ugyan az adó, de helyi csatornává alacsonyították le. A régi hierarchikus cégvezetést is visszahelyezték, és a műsorkialakítás is bizonyos mértékben cenzúrázásnak van kitéve.

A londoni Brick Lanes Debates moderálta workshop keretein belül megvitatásra került, hogy milyen szociális és technológiai fejlesztések változtatják meg a munkával kapcsolatos percepcióinkat. Kis csoportokban beszéltük át, hogy számunkra mit jelent a munka fogalma. A szociális kirekesztettség mellett nem egyszer jöttek elő olyan asszociációk, mint a félelem és a kényszer. A munka automatizálásához való viszonyunkat is politika-elméleti megközelítésből vitattuk meg.

 

A rendezvényen az előadások mellett arra is sort kerítettünk, hogy a szervezők egy részével a kongresszus finanszírozásáról beszélgessünk. Elmondásuk szerint a szükséges források legnagyobb része két szakszervezettől érkezett. A görög pártok által felajánlott támogatásról határozottan lemondtak. A Thessaloniki-ben működő kooperatív központok és önszerveződő projektek is részt vettek a költségek fedezésében. Végül a konferencián az ételek, italok értékesítéséből, valamint az adományokból elég pénz gyűlt össze a találkozó megszervezéséhez.

 

A rendkívül sokszínű, a témák széles skáláját felölelő konferencia margójára oda kívánkozik; nem kizárólag militáns baloldali akciókról, avagy politikai kezdeményezésekről szól a munkások önrendelkezési mozgalma, hanem sokkal inkább szociális védelemről, ha úgy jobban tetszik az alapvető emberi jogok védelméről. Talán abban is azért többen egyetértünk, hogy az elsődleges cél nem egy-egy marxi elmélet megfeleltetése, hanem szubsztantív célú megoldás-keresés arra, hogy a kooperáció elvei alapján az emberek hogyan dönthetnek, egyáltalán dönthetnek-e saját belátásuk szerint az őket érintő kérdésekben, fókuszba helyezve az emberi méltóság abszolútumát. Egész egyszerűen a közösség jóllétének ilyen mértékű előtérbe helyezése a mai individualista korszellemnek teljesen testidegen.

Mindent egybevéve több tanulsággal is szolgált az utazásunk, egy konferencián való részvételen messze túlmutatott az élmény. Elhatároztuk, hogy legalább előadás szintjén szeretnénk népszerűsíteni itthon a közvetlen demokrácia táplálta kezdeményezéseket. Tenni szeretnénk azért, hogy ezeknek a modern kori munkás törekvéseknek a híre, szereplőinek az üzenete eljusson a magyarokhoz. Nem titkolt célunk volt a személyes részvétellel, hogy megismerjük az előadókat, kontaktusba kerüljünk velük és meginvitáljuk őket hazánkba. 2017-es terveink között szerepel vitaesteket, beszélgetéseket szervezni az antagonisztikus munkás-megmozdulásokról, illetve az azokat övező jelenségekről.

A nyitottságunkon és érdeklődésünkön túl konkrét kérdéseket is vittünk magunkkal. Sok minden más mellett arra voltunk kíváncsiak, hogy a termelés folyamatai horizontális döntéshozatal mentén fenntarthatók-e, illetve ez egy szervezeti-, szerveződési szinten működőképes alternatíva-e. A múltban és jelenleg is ez a rendszert érő legfőbb kritika. Többen kétségbe vonják ugyanis a rentabilitását az effajta működésnek. Habár erre a kérdésünkre nem kaptunk egyértelmű választ, rendkívül sok érvet, tapasztalatot megismerhettünk. Ezek alapján úgy véljük, mindenképp érdemes lenne a témát vita, eszmecsere tárgyává tenni hazánkban is. Örömmel tapasztaltuk, hogy az invitálásra az első pillanattól fogva nyitottnak mutatkoztak, sőt kifejezetten lelkesedéssel fogadták meghívásunkat az előadók és szervezők egyaránt.

 

Készítette: Dobai Sándor és Dobai Zsuzsa

 

Budapest, 2016. november 30.


A Gondolkodj és Lázadj szerkesztői megjegyzése:

Azért tettük fel ezt a cikket, mert fontos információk vannak benne arról, milyen szinten állnak és mennyire elterjedtek jelenleg a munkásönigazgatást képviselő kollektívák. Kis hazánkban, amely egyelőre úgy tűnik, egyre mélyebbre süllyed az elenforradalmi pöcegödörbe, igen nagy előrelépés lenne, ha sok ember eljutna legalább arra a tudatossági szinre, amelyre a cikkben szereplő munkások. Másfelől le kell szögeznünk, hogy ez a fajta munkásönigazgatás még mindig a kapitalizmus része, és bár a ma hatalmas előrelépésnek tűnik, akár zsákutca is lehet belőle.

Bővebben pl. a Részeg Hajón:
„Azt mondjuk, hogy a gyárat és a földet el kell foglalnia a proletariátusnak, de nem zárkózhatnak el árucsereberélő munkástanácsokként egymástól, árut, értéket, tőkét, azaz kapitalizmust termelve; de nem is rendeződhetnek kvázi állami hierarchiává, ahol a  csúcsvezetés parancsaival s hatalom felhalmozásával szemben egyéni felhalmozással, majd árucsereberével, kapitalizmussal, a múlt elölről kezdésével védekeznek. Arra  kell tehát törekedni, hogy pl. a gyárak és a föld tanácsai  első ("minimum") lépésként a termelési láncolatban, a közvetlenül egymásra utaltságban egymással tárgyalva és tervezve, tanácsaikban egymásnak helyet adva konszenzussal döntsenek,  kizárandó a tulajdoni elválasztás, az érték s árucsere szerves egészét.  E társadalmivá egyesüléshez, társadalmasításhoz valóban szükséges a forradalmi proletariátus szervezete, mely lényegénél fogva univerzálisabb egy munkástanácsnál. ... Ez persze nem vezethet minket ahhoz az egyoldalú, merev, az ellentmondásosság elméleti megszüntetésével, elhazudásával létrejövő következtetéshez, hogy a [...] történtekkel egyáltalán nem értünk egyet, hogy a történtek merőben ellenforradalmiak lennének. Ez egy elitista kijelentés lenne, amely nélkülöz minden történelmi szemléletet, nem beszélve az osztályszolidaritás empátiájáról.  Az adott időszak korlátai között résztvevők, az adott tudattal és lehetőségekkel éltek egy jobb világ s élet megtalálásához. Nem nélkülözve a kapitalizmus meghaladásának tendenciáját ama jobb világ, vagy a szervezés, annak miértjének stb. tekintetében.  Persze mindez olyan formát öltött, ami az elidegenedést, kapitalizmust tartotta fenn elidegenedett, kapitalista eszközökkel."